Létrehozva: 2022.08.28.

Döbbenetes adat, Federer játék nélkül is király

Nyilvánosságra hozta a Forbes magazin a 2022-ben legjobban kereső teniszezők listáját. A rangsort Roger Federer vezeti, mögötte azonban több érdekes név is feltűnik.

Szerző ripost

A Forbes magazin összegyűjtötte a 10 legjobban kereső teniszezőt a 2022-es esztendőben. A lista a megnyert pénzdíjakat és a különböző szponzori szerződések összegét vizsgálta.

Djokovics a meccs után kitérő választ adott
Novak Djokovic csupán ötödik a listán Fotó: AFP

Annak ellenére, hogy 14 hónapja egyetlenegy találkozón nem lépett pályára, toronymagasan Roger Federer vezeti rangsort. A svájci teniszező 90 millió amerikai dollárt (36,8 milliárd forint) keresett meg a pályán kívül, több luxusmárkával is exkluzív együttműködésben áll.

A második és harmadik helyen szintén két olyan teniszező áll, akik szponzoraiknak köszönhetik az elképesztő összegeket. Naomi Osaka tavaly a mentális egészségével küzdött, idén pedig sérülések hátráltatták a versenyeken, a többek között saját ruhakollekcióval is rendelkező japán 56,2 millió dollárt (23 milliárd forint) zsebelt be. Példaképe, az idei US Open után visszavonuló Serena Williams 35,1 millió dollárral (14,3 milliárd forint) lett gazdagabb.

Rafael Nadal (12,8 milliárd forint) és Novak Djokovic (11 milliárd forint) több meglepő név is szerepel a listán, a tavaly meglepetésszerű US Open győzelmet arató, mindössze 19 éves Emma Raducanu 8,6 milliárd forintot keresett, miután robbanásszerűen elkezdtek iránta érdeklődni a világmárkák. A brit teniszező a bravúrgyőzelem óta képtelen volt tornát nyerni. A sort Danyiil Medvegyev (7,8 milliárd forint), Kei Nishikori (5,4 milliárd forint), Venus Williams (5 milliárd forint), és Carlos Alcaraz 4,4 milliárd forint) zárja. 

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

origo.hu

Elképesztő titkot árult el magáról Vilmos herceg

borsonline.hu

Nekimentek Hosszú Katinkának, az olimpikon nem hagyta szó nélkül az őt ért vádakat

vg.hu

Kész, vége, ennyi volt: újra emelkedhetett az infláció Magyarországon – betett az üzemanyagok drágulása

ripost.hu

Forró fotók, Balogh Edina bikinire vetkőzött, ájuldoznak a rajongók

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

origo.hu

Durván kiosztották a TV2 sztárját, hatalmas csalódást okozott

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Bajnokok Ligája után teljes szétesés: óriási gondban a magyar válogatott kulcsembere

KIAJOBB

Michael Jordanhez hasonlítják a Budapesten fellépő szupersztárt

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

KIAJOBB

Lehull a lepel, a korábbi csapattárs elárulta, milyen lesz Szoboszlai jövője a Liverpoolnál

KIAJOBB

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

KIAJOBB

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt