Létrehozva: 2021.09.25.

Gulácsiék Dárdaiék ellen, öt magyar is érintett a nap meccsén

Magyarok küzdenek egymás ellen a német labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójának szombati játéknapján.

A három magyarral felálló, négy tétmérkőzés óta nyeretlen RB Leipzig a Dárdai Pál vezette Hertha ellen folytatja szombaton a Bundesligában. A magyar rangadón lipcsei oldalon minden bizonnyal Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szoboszlai Dominik is szerepet kap, míg a berlinieknél az edző fia, Dárdai Márton játszhat.

Gulácsi Péter és társai a Hertha ellen javítanának
Fotó: AFP

„Csak az eredmények számítanak – mondta a Bildnek Gulácsi. – Ezért szombaton nyernünk kell a Hertha ellen.”

A Leipzig az utóbbi négy tétmérkőzésén 12 gólt kapott, és a pocsék eredmények miatt veszélybe került Jesse Marsch vezetőedző állása. A lipcsei alakulat legutóbb augusztus 20-án tudott nyerni. Eközben a Dárdai vezette Hertha formába lendült azok után, hogy három vereséggel nyitotta a bajnokságot. A Bochumot és Greuther Fürthöt is legyőzte. A magyar tréner a múlt pénteki, Fürth elleni siker után két és fél szabadnapot adott a keretnek, amely így kipihenten készülhetett a Leipzig ellen. A berliniek a kilencedik, a lipcseiek a 12. helyről várják a találkozót.

A magyar érdekeltségű csapatok közül az ötödik helyezett, ám Szalai Ádámot térdműtét miatt hat hétig nélkülöző Mainz a szintén tízpontos Bayer Leverkusenhez látogat, míg Sallai Roland és a hatodik Freiburg a forduló zárómeccsén az Augsburgot fogadja.

Az újonc Bochumnál – Novothny Soma együttesénél – vasárnap a Stuttgart vendégszerepel, míg a forduló nyitómeccsét a címvédő és listavezető Bayern München játssza az újonc és még nyeretlen Greuter Fürth otthonában.

origo.hu

Még az RTL Klub baloldali propagandistái számára is kínos, hogy Magyar Péter internetblokkolónak nézett egy adóvevőt

origo.hu

Fürdőruhában mutatta meg gigantikus melleit a magyar szépség

borsonline.hu

Házasság első látásra: Dobta Hildát és máris becsajozott Laci?

hirtv.hu

Vezércikk - Magyar Péter úgy blöfföl, hogy még pont benyelnek tőle mindent + videó

metropol.hu

„Röfögést hallottam egy bokorból” - sosem jönnél rá, hogy milyen állatok kószálnak Óbudán

vg.hu

Történelmi pillanat: Orbán Viktor és Hszi Csin-ping közösen jelenti be, miben állapodott meg Kína és Magyarország – élő tudósítás

origo.hu

Egy szál bugyiban, az ágyon, hatalmas terpeszben fotózták Cinthya Dictatort

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

ripost.hu

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Bajnokok Ligája után teljes szétesés: óriási gondban a magyar válogatott kulcsembere

KIAJOBB

Michael Jordanhez hasonlítják a Budapesten fellépő szupersztárt

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

KIAJOBB

Lehull a lepel, a korábbi csapattárs elárulta, milyen lesz Szoboszlai jövője a Liverpoolnál

KIAJOBB

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

KIAJOBB

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt