Létrehozva: 2021.09.15.

„Egymásra találtunk” – ezért váltott Késely Ajna kilenc év után

Az úszónőnek fontos döntést kellett hoznia pályafutásával kapcsolatban.

Kilenc év után váltott edzőt Késely Ajna, aki Turi Györgyöt cserélte le az olimpia után. Az úszónő elmondta, nem egyik pillanatról a másikra született meg a döntés, mely szerint a jövőben a pályafutását most befejező Bernek Péterre esett a választása.

Ajna a Borsnak elmondta, hogy Turi Györgytől egy hosszabb beszélgetésen búcsúzott el.

Fotó: MUSZ/Derencsényi István

„Kilenc hosszú évet dolgoztam együtt Gyuri bácsival, akinek nagyon sokat köszönhetek. Korábban még úgy gondoltam, jó lenne folytatni a közös munkát, de aztán rájöttem, környezetváltásra van szükségem, hogy tovább fejlődhessek.”

Amikor Bernek bejelentette, hogy végleg kiszáll a medencéből, már suttogták, hogy edzőként folytatja és Ajnát segíti a továbbiakban.

„Mindenki arra kíváncsi, hogy mit várok a közös munkánktól, egyáltalán miért döntöttem, hogy Bernek Péterrel készülök a továbbiakban – folytatta. – Nem tagadom, sok edző neve felmerült a gondolataimban, de beszélgetéseink során kiderült, hogy Péternek is volt egy nagy környezetváltása, ami tovább lendítette a karrierjében. Persze, kíváncsi voltam, szakmailag hogyan képzeli el a folytatást, mert reméltem nem csak nagy ígérgetés lesz a dologból. El kell mondanom, szerintem jól döntöttem, úgy érzem, egymásra találtunk.”

origo.hu

Megvan a veszprémi kézibotrány első áldozata

origo.hu

Fürdőruhában mutatta meg gigantikus melleit a magyar szépség

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

vg.hu

Történelmi pillanat: Orbán Viktor és Hszi Csin-ping közösen jelenti be, miben állapodott meg Kína és Magyarország – élő tudósítás

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

Egy szál bugyiban, az ágyon, hatalmas terpeszben fotózták Cinthya Dictatort

mindmegette.hu

7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Bajnokok Ligája után teljes szétesés: óriási gondban a magyar válogatott kulcsembere

KIAJOBB

Michael Jordanhez hasonlítják a Budapesten fellépő szupersztárt

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

KIAJOBB

Lehull a lepel, a korábbi csapattárs elárulta, milyen lesz Szoboszlai jövője a Liverpoolnál

KIAJOBB

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

KIAJOBB

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt