Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2021.01.27.

Csak a csoda segíthet, van esélyünk a kézivébén?

A lehető legnehezebb ellenfél vár ránk a világbajnokság negyeddöntőjében.

„A lehetetlen nem létezik” – kezdetű motivációs idézettel üzent közösségi oldalán Nagy László csapatvezető a francia meccsel kapcsolatban. A korábbi kiváló játékos is tudja, nem mi vagyunk az esélyesek, de az alap, hogy meg kell próbálni meglepni a franciákat. Mégis mi szólhat a magyar csapat mellett?

Fotó: MTI

Egyszer már összejött a csoda

Négy éve hasonló helyzetben készültünk a dánok elleni vb-nyolcaddöntőre. Akkor senki nem adott esélyt az olimpiai bajnok ellen, a mieink azonban végig vezetve 27-25-re nyertek. A mostani keretből hatan pályára léptek azon a meccsen, s akkor még Nagy László is főszereplő volt. Az akkori teljesítménnyel ma is lehet esélyünk.

Bodó Richárd játszott négy éve a dánok ellen
Fotó: MTI

Pihenő kulcsemberek

A magyar csapat legjobbjai szombaton játszottak utoljára, a hétfői spanyolok elleni csatát a lelátóról nézték csak. Mikler Rolandot, Lékai Mátét és Bánhidi Bencét be sem neveztük a középdöntő zárómeccsére, de Bodó és Bóka is csak epizódszerepet kapott. Ők tehát pihentebben léphetnek pályára a franciák ellen.

„Éreztünk, hogy az első sor tagjainak válláról le kell venni a terhet, pihenniük kell, ez megvalósult, és igazából szerdán kell majd topon lennünk” – indokolta a döntést Gulyás István szövetségi kapitány.

Megvolt az egy rossz meccs

A világbajnokság első öt meccsén győző válogatott a lehető legjobbkor tudta le a “kötelező” rossz meccsét. Tét nélkül a spanyolok ellen ez belefért. Ráadásul a játékosok is figyelmeztetést kaptak, ennél most már több kell.

Időkérésnél látszott, hogy szégyellik magukat, mondtuk nekik, hogy emeljék fel a fejüket, menjenek előre, semmi baj sem történik. Nem hiszem, hogy rendet kellene tenni a fejekben.”

origo.hu

Június 1-jén, szombaton Békemenet!

origo.hu

Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

mindmegette.hu

7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon

hirtv.hu

Egyre több nyugat-európai választja hazánkat letelepedés szempontjából + videó

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

origo.hu

Órákon belül hatalmas napkitörés éri el a Földet

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Bajnokok Ligája után teljes szétesés: óriási gondban a magyar válogatott kulcsembere

KIAJOBB

Michael Jordanhez hasonlítják a Budapesten fellépő szupersztárt

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

KIAJOBB

Lehull a lepel, a korábbi csapattárs elárulta, milyen lesz Szoboszlai jövője a Liverpoolnál

KIAJOBB

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

KIAJOBB

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt