Létrehozva: 2020.10.07.

Minden mellette szól: ő helyettesítheti Szoboszlai Dominikot

Többen is szóba jöhetnek Marco Rossi keretéből, de kézenfekvőnek tűnik a nyerő megoldás.

Marco Rossi a keretéből minden bizonnyal három játékos közül választja ki azt, aki helyettesítheti a koronavírus-helyzet miatt Salzburgban ragadt Szoboszlai Dominikot.

Szoboszlai az ausztriai szabályok szerint csak ott edzhet és játszhat
Fotó: redbullsalzburg.at

Az olasz edzőnek szerencsére van kikből válogatnia a hazai Európa-bajnoki mérkőzések miatt különösen fontos bolgár-magyar pótselejtező (csütörtök, 20.45, tv: M4 Sport) előtt.

Posztjaik alapján a 32 éves újoncként az oroszok ellen bemutatkozott mezőkövesdi Cseri Tamás, és a szintén egyszeres válogatott honvédos Gazdag Dániel jöhet szóba a középpálya tengelyében. A kispestiek 24 éves játékosa remekel ebben a szezonban – nyolc tétmérkőzésen hét gól és négy gólpassz a mérlege, nem is akármilyenek! –, de még nála is kiemelkedőbb formát mutat a legesélyesebb „Szoboszlai-pótló”, Kalmár Zsolt.

Kalmár a legesélyesebb Szoboszlai helyettesének
Fotó: AFP

Nem csak az szól a 25 éves focista mellett, hogy Cserinél és Gazdagnál is sokkal tapasztaltabb a válogatottban (ő a hat és fél évvel ezelőtti bemutatkozása óta már 18-szor szerepelt a nemzeti tizenegyben). A szlovák bajnokságot vezető Dunaszerdahelyi AC az eddigi kilenc fordulóból nyolcszor nyert korábbi szövetségi kapitányunk, Bernd Storck irányításával. Kalmár pedig csapatkapitányként, vezérként, remek játékkal, ráadásul hét góllal és három gólpasszal vette ki a részét a legmagyarabb felvidéki csapat menetelésből.

„Mindenképpen tovább szeretnénk jutni Bulgáriában, bár tisztában vagyunk vele, hogy egy nagyon nehéz összecsapás vár ránk. A szurkolók visszatérése a lelátókra a hazai csapatot segíti, de tovább akarunk jutni, és novemberben megmérkőzni a Románia-Izland találkozó győztesével. (…) Természetesen szeretnék mindhárom válogatott találkozón szerepet kapni. (…) Jó formában érzem magam, és erőnlétileg is rendben vagyok, így készen állok pályára lépni akár mindhárom meccsen is”

– nyilatkozta a DAC honlapján Kalmár, aki nemrég a trencséniek elleni siker során szinte lemásolta Szoboszlai Dominik törökök elleni bomba-szabadrúgásgólját.

Ez Szoboszlai szenzációs lövése a török-magyar (0-1) meccsen:

...ez pedig Kalmáré a DAC-Trencin (3-1) szlovák bajnokin:

Talán a Red Bull Salzburg német testvércsapatánál, az RB Leipzig kötelékében töltött időszakában (2014-16) tanulta a különleges rúgótechnikát? Lám, egy újabb érv, miért is lehet Kalmár nyerő megoldás Szoboszlai helyettesítésére.

Kellenek még helyettesek

A válogatott legfontosabb feladata a hazai Eb-meccsek miatt vitán felül a bolgár-magyar pótselejtező. Utána azonban két nehéz, szintén idegenbeli Nemzetek Ligája-találkozó is következik. Szoboszlai Dominik mindháromról hiányozni fog. A németországi légiósaink közül kettőt is pótolni kell majd: Sallai Rolandnak (Freiburg) a szerb-magyar és az orosz-magyar meccset, Gulácsi Péternek (Leipzig) pedig csak utóbbit kell kihagynia, hogy időben visszautazhasson a klubjához.

 

origo.hu

Orbán Viktor és Hszi Csin-ping közös sajtónyilatkozatától hangos a nemzetközi sajtó

origo.hu

Fürdőruhában mutatta meg gigantikus melleit a magyar szépség

borsonline.hu

Idegenek fotózzák a magyarok otthonait, utcáit - ezt tedd, ha Te is érintett vagy

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

hirtv.hu

Nem akárhogy riogatnak a németek a kínai elnök budapesti látogatása miatt + videó

origo.hu

Egy szál bugyiban, az ágyon, hatalmas terpeszben fotózták Cinthya Dictatort

mindmegette.hu

7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

„Telepatikusan felvettem a kapcsolatot az idegenekkel, akik megmentették az életemet!”

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Bajnokok Ligája után teljes szétesés: óriási gondban a magyar válogatott kulcsembere

KIAJOBB

Michael Jordanhez hasonlítják a Budapesten fellépő szupersztárt

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

KIAJOBB

Lehull a lepel, a korábbi csapattárs elárulta, milyen lesz Szoboszlai jövője a Liverpoolnál

KIAJOBB

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

KIAJOBB

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt