Létrehozva: 2016.08.16.

Ennyit ért a becsület, fájdalmas pofon a medencében

A magyar vízilabda-válogatott kikapott a legjobb nyolc között, és ezzel legjobb esetben is csak ötödik lehet Rióban.

Idén sem lesz olimpiai bajnok a magyar férfi vízilabda-válogatott. Benedek Tibor együttese a negyeddöntőben ötméteresekkel kapott ki Montenegró ellen. Hiába nyertük meg tehát becsületes játékkal a csoportunkat, bebizonyosodott, ügyeskedni jobban megérte...

A mérkőzés nem indult jól a magyar válogatott számára. Az első negyed végén 2-1 volt az állás az erőteljesen játszó montenegrói együttes javára. A meccs első félidejében remek formát fogott ki az ellenfél kapusa, Scsepanovics eszén sokáig csak Manhercz tudott túljárni.

A második negyed rémálomszerűen folytatódott. A pontatlan magyar csapat támadásaiból sokáig nem született gól, míg Montenegró kétszer is mattolta Nagy Viktort.

4-1-es magyar hátránynál Benedek Tibor időt kért, sőt kapust is cserélt. Erdélyi ugyan szépített, de Janovics némi bírói segítséggel visszaállította a háromgólos különbséget. A félidő végeredményét Varga Dénes alakította ki, ekkor 5-3-ra vezetett Montenegró.

A harmadik játékrészben a magyar válogatott többször is feljött egy gólra, de végül mindkét együttes 3-3 gólt dobott. Emiatt a záró játékrészre megmaradt a kétgólos montenegrói előny. Ekkor 8-6-ra vezetett Montenegró.

Erdélyi és Vámos góljaival sikerült felzárkózni egy gólra, de hiába támadhatott ötször is 8-9-nél a magyar csapat az egyenlítésért, de nem sikerült egalizálni. A jég 1 perc 11 másodperccel a vége előtt tört meg, Varga Dénes egyenlített emberelőnyből. A rendes játékidő vége 9-9 lett, így jöhettek a büntetők.

Az ötmétereseket a montenegrói csapat lőtte jobban. A magyaroknál Vámos és Hosnyánszky is hibázott, így 13-11-re nyert az ellenfél.

Ezzel a magyar csapat kiesett, és az 5. helyért két mérkőzést kell megnyerjen. Először a Brazília-Horvátország meccs vesztesével találkozik Magyarország, az összecsapás időpontja augusztus 18.

origo.hu

Jelentős államok vezetőivel tárgyalt Vlagyimir Putyin

origo.hu

Fordulat jön a háborúban Putyin miatt

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

magyarnemzet.hu

Zidane sokatmondóan reagált a Real győzelmére a Bayern München ellen

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

travelo.hu

Lila szibériai nőszirmok között sétálhatunk a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

ripost.hu

Tragédia Szalántán: szerelmespár halt szörnyet a balesetben

ripost.hu

Bejelentették az új, lecsökkentett üzemanyagárakat - mától érvényes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Bajnokok Ligája után teljes szétesés: óriási gondban a magyar válogatott kulcsembere

KIAJOBB

Michael Jordanhez hasonlítják a Budapesten fellépő szupersztárt

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

KIAJOBB

Lehull a lepel, a korábbi csapattárs elárulta, milyen lesz Szoboszlai jövője a Liverpoolnál

KIAJOBB

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

KIAJOBB

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt