Létrehozva: 2015.10.14.

Megint a végén jött a magyar átok, pótselejtezőre kényszerülünk!

Újabb csapás a magyar focinak, nem sikerült egyenes ágon kijutni az Európa-bajnokságra. A törökök tettek keresztbe. Õrült izgalmak voltak a keddi zárónapon is.

Szurkoltunk, imádkoztunk, de megint nem sikerült... A selejtezőcsoportok zárónapján az első félidő után még nyugodtabbak lehettünk, akkor a számunkra fontos török-izlandi és a lett-kazah meccs is döntetlenre állt.

A szívbajt először azok a kazahok hozták ránk, akik idegenben 2009 óta egyetlen tétmeccset sem tudtak megnyerni. Most viszont Kuat a 65. percben betalált Rigában. Ettől persze belelkesedtek a törökök, egyik legnagyobb sztárjuk, Arda Turan például a pályán mutogatta, hogy a másik meccs 0-1-re áll, így erősíteni kéne a hajrára. Íme, a kazahok gólja:

 

Rövidesen azonban megfogyatkoztak a keletiek, a durván belépő játékosukat a bíró azonnal leküldte a pályáról. Ekkor a %RIPOST% már félpercenként kapcsolgatott a két pálya között, tényleg elképesztő izgalmak kezdődtek. A törökök elkeseredetten küzdöttek a győztes gólért, mi pedig rémülten néztük az eredményjelzőt.

Nem hiába, a magyar átok ismét lesújtott. Törökország Selcuk Inan 89. percben szerzett szabadrúgásgóljával nyert. A kazahok szintén 1-0-ra nyertek Lettországban. Selcuk góljáról örömmel lemondtunk volna:


 

Ezzel a törökök elvették tőlünk a legjobb csoportharmadik helyet, Magyarország pótselejtezőre kényszerül. Egyelőre nem tudni, hogy novemberben a magyar válogatott kiemelt lesz-e. Ellenfelet olyan válogatottak közül kaphatunk, mint Ukrajna, Horvátország, Svédország, Dánia, Írország, Szlovénia, Norvégia, vagy Bosznia-Hercegovina. Borzasztó nehéz lesz kivívni az Eb-részvételt...

origo.hu

Ebben az országban végleg bezárták az állatkerteket

origo.hu

Agyonlőtték a brit miniszterelnököt

borsonline.hu

„Több pénzt kért...” – Hajdú Péter kitálalt, 45 millióért lépett volna a ringbe az RTL sztárja

hirtv.hu

Dermesztő hír érkezett Ukrajnából

ripost.hu

Erre a 3 csillagjegyre idén felejthetetlen nyaralás vár

ripost.hu

Lehetetlen IQ teszt: zseni vagy, ha meg tudod oldani

mindmegette.hu

Ezeket a zöldségeket és gyümölcsöket nem szabad egymás mellé ültetni

ripost.hu

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Jobban hiányzik, mint azt szavakkal ki lehetne fejezni” – Rövid küzdelem után elhunyt a 28 éves szupermodell

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Bajnokok Ligája után teljes szétesés: óriási gondban a magyar válogatott kulcsembere

KIAJOBB

Michael Jordanhez hasonlítják a Budapesten fellépő szupersztárt

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

Megőrültek a Red Bullnál, Max Verstappen miatt mondana fel a legfontosabb ember

KIAJOBB

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

KIAJOBB

Lehull a lepel, a korábbi csapattárs elárulta, milyen lesz Szoboszlai jövője a Liverpoolnál

KIAJOBB

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit