INSIDER

Szerző K. C.

Létrehozva: 2024.04.17.
Módosítva: 2024.04.17.

„Két és fél évesen lábra állt” – Koraszülöttként jött világra, és agyvérzést kapott, de nem adja fel Szofi - Videó

A családnak segítségre van szüksége, mert a beteg kislányt elhagyta az apukája.

Szofi érkezését nagyon várták a szülei, mondhatni, életük legboldogabb időszaka lehetett a várandóság. Vagyis lehetett volna, merthogy a kislány a 27. hétre született meg 990 grammal.

Szofi / Fotó: Tények / TV2

Nem sokkal később agyvérzést kapott, ennek pedig maradandó következményei lettek és a család életét is tönkre tette. A kislány apukája képtelen volt tovább cipelni a terhet és úgy döntött, elhagyja őket. Ám a kislány és anyukája nem adta fel a harcot. Kész csoda, ami velük történt azóta.

„Azt kell mondanom, hogy én föláldoztam az életemet. Tehát, hogy… Szóval, hogy önfeláldozás és ez anélkül szerintem lehetetlen” – kezdte könnyeivel küzdve a Tényeknek Szofi anyukája.

Rózsa ugyanis úgy döntött, hogy az egész életét kislányának szenteli. Amit pedig elértek együttes erővel, az igazi csodának számít. Anyukája anyatigrisként vette fel a harcot Szofi betegségével, és a fejlesztéseket is azonnal megkezdték. A szüntelen munkának pedig végül meg is lett az eredménye: Szofi fejlődése elindult.

„Két és félévesen lábra állt, és az is ilyen fordulópont volt. Ezek mind erőt adtak ahhoz, hogy tovább tudjuk csinálni. S azóta is minden nap történnek olyan dolgok, amik előre visznek” - tette hozzá Rózsa.

Szofi tehát a fejlődés útjára lépett, de a kislánynak sok mindent, még le kell küzdenie, ha segítenél neki ebben, így tehetted meg:

Számlatulajdonos: Leimsider Rózsa 

Számlaszám: 11773140-04021049-00000000 

Közlemény: "Adomány"

 

origo.hu

Európa legnagyobb homokdűnéje elképesztő látványt nyújt - képek

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Megfagyott a levegő a TV2 stúdiójában: mindenki sírt, a műsorvezetők köpni-nyelni nem tudtak

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

astronet.hu

Erre lehetetlen felkészülni – együttállások a Bikában 2024.05.13-tól

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Mohásodik a füved a kertben? Ezzel a trükkel tüntetheted el

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

Orbán Viktor: már 2009-ben megállapodtunk a magyar-kínai kapcsolatok erősítéséről

INSIDER

Lehallgat a Google, a szakértő elárulta, hogy védheted ki!

INSIDER

Együttműködési megállapodást kötött a Gondosóra Program és a gyógyszerészkamara

INSIDER

Figyelmeztetést adott ki az állatorvos: ez a négy kerti növény halálos a kutyákra