Létrehozva: 2024.04.14.

Döbbenetes részletek a ráckeresztúri repülőbalesetről: kiderült, kié volt a lezuhant gép

A szörnyű balesetben a pilóta és utasa is életét vesztette.

Mint arról lapunk is írt, az egész országot sokkolta az a szörnyű repülőbaleset, ami szombaton (április 13.) délelőtt történt Ráckeresztúr határában: egy kétüléses kisgép, fedélzetén a pilótával és utasával lezuhant, és brutális erővel a földbe csapódott. A pilótának és az utasának esélye sem volt a túlélésre, ugyanis a földbe csapódás után a gép elemeire tört, a darabjai beterítették az egész mezőgazdasági területet. 

Rendőrségi helyszínelés a mezőgazdasági területen, ahova lezuhant a gép   Fotó: Metropol

Mint kiderült, a gépet egy elismert egyetemi tanár, vezérigazgató vezette, akinek már fiatal kora óta szenvedélye és hobbija volt a repülés, a repüléstörténet és minden ezzel kapcsolatos tudományág. A férfi önmagáról írt bemutatkozásában is kihangsúlyozta, hogy imádja a repülést, mint pedig később kiderült, nem csak elméletben, hanem gyakorlatban is. A környéken élő szemtanúk elmondták, hogy jó ideje szinte minden hétvégén látták őt repülni a környéken, ahol kisgépével gyakorolt, gyakran még műrepülő figurákat is csinált. Többek szerint egy ilyennel próbálkozott azon a tragikus szombat délelőttön is, amikor azonban nem sikerült kijönnie az egyik mutatvány bonyolult fordulatából. 

Az is kiderült, hogy a pilóta által vezetett gép nem akárkié volt: információink szerint ugyanis a lezuhant gép lajstromjele megegyezik a neves magyar pilóta, Besenyei Péter korábbi gépének lajstromjelével. Ezt a gépet azonban Besenyei már évekkel korábban eladta, vélhetően ekkor vette meg mostani tulajdonosa. Sok szakmabeli azt is pletykálja, hogy a magyar klasszis pilóta a most tragikus véget ért géppel többször is versenyzett a híres Red Bull légiparádékon, a gép festése a becsapódáskor is ezeket viselte. 

Azt azonban pontosan még nem tudni, hogyan történt a baleset, a körülményeket büntetőeljárás keretében vizsgálja a rendőrség. 

 

origo.hu

Poloska Péter a Mónika show-ban! - itt vannak a legújabb Magyar Péter-mémek

origo.hu

Őrjöngve káromkodott és üvöltözött a templomból épp kijövő emberekkel Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

hirtv.hu

Míg Magyarországot bírálja Brüsszel a kínai elnök látogatása miatt, addig Franciaországot nem kritizálja + videó

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

vg.hu

Mintha nem is Magyarországon lenne: fényárban úszik az új Duna-híd, pont mint Amerikában

origo.hu

Ismert magyar honvédezredes halt meg az M1-esen tragikus balesetben

travelo.hu

Két szomszédunkat is beszavazták a világ 20 legszebbnek ítélt országa közé

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Elolvadunk, így hintázik Dér Heni kislánya: „Rohan az idő”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Jelenleg nincs rá gyógymód” – Egyetlen esélye van az életre a 4 éves Marcinak

INSIDER

Orbán Viktor: 2024. június 9-e sorsdöntő nap lesz Európa történelmében

INSIDER

Rejtély Jászberényben, ezt találta egy iskoláslány a fűben

INSIDER

Ezeket a zöldségeket és gyümölcsöket nem árt átválogatni a boltban: ez az oka!