Létrehozva: 2024.03.24.

Szívszorító pillanatok: eltemették az ajkai horrorbaleset kamasz áldozatát, a fiú barátai ezért nem tudtak ott lenni

A még mindig kórházban lévő fiúk nem tudtak ott lenni barátjuk temetésén, aki az anyósülésen utazott.

Mint arról korábban már beszámoltunk, múlt hét csütörtökön (március 14.) borzalmas baleset történt Ajka padragkúti városrészén: a friss jogosítványos fiatal, a 19 éves D. László, és négy másik kamasz egy iskolai rendezvényről tartottak hazafelé, amikor előzés közben összeütköztek egy Mitsubishivel.

Az anyósülésen utazó Ádám szinte azonnal meghalt. Szombaton helyezték végső nyugalomra   Fotó: Kovács Erika / Veol/Napló

A fiúk Suzukijának az eleje szinte teljesen megsemmisült, az elöl ülő László és az anyósülésen utazó 17 éves Ny. Ádám szinte azonnal meghaltak, míg a hátsó ülésen ülő, 15-16 éves fiúk, V. Krisztofer, H. Szebasztián és O. Kevin súlyosan és életveszélyesen megsérültek, Szebasztiánt mentőhelikopter, a másik két kamaszt mentő vitte kórházba. Szebasztiánon azonnal életmentő műtétet hajtottak végre, ami szerencsére sikeresen zárult, így ő, ahogyan a másik két fiú is, lassan, de biztosan a gyógyulás útjára léphet:

A három sérült, aki kórházba került: mind a három jól van, mind a három túl van az életveszélyen. A súlyos sérülteknek intenzív ellátásra van szüksége, de nincsenek életveszélyben. Mindenki jól van, mindenki felébredt, mindegyikkel lehetett beszélni

 – idézte korábban a Ripost a fiúk ismerősét.

Lapunk úgy tudja, hogy a három fiatal még mindig a kórházban van, az intézményben lábadoznak, ugyanis nagyon hosszú gyógyulási folyamat vár rájuk. Viszont ez idő alatt a kórház falain kívül szomorú esemény történt: a baleset 17 éves áldozatát, Ádámot örök nyugalomra helyezték:

"Szombaton temették el Ádit. Még mindig nem hevertük ki"– mondta összetörve a fiú egyik ismerőse. 

Úgy tudjuk, hogy a kamasz délután tartott búcsúztatójára rengetegen ellátogattak:

Ádit mindenki szerette, egy kedves, nevetős, életvidám srác volt. Igazságtalan, hogy csak ennyi jutott neki 

– szögezte le.


 

 

origo.hu

Nem ismerné fel az utcán - így néz ki most az Egy rém rendes család sztárja

origo.hu

A legkisebb bikinijében napoztatja formás testét a magyar szépségkirálynő

borsonline.hu

„Több pénzt kért...” – Hajdú Péter kitálalt, 45 millióért lépett volna a ringbe az RTL sztárja

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor öltönyben húzott partra egy szép dévért + videó

ripost.hu

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

mandiner.hu

„Az egész országot mozgósítani kell” – sokkoló üzenet jött Ukrajnából

origo.hu

Zimány Linda kerek mellei kiesnek a szűk bikinifelsőből

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Kijött a nagy korkülönbség? Titokban szakított az újabb sztárpár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

Kihúzták az ötöslottót, ezek voltak a vagyont érő nyerőszámok

INSIDER

„Még mindig hallom a sikolyokat ”- Kóbor lelkekkel beszélgetett a magyar szellemvadász csapat - Videó!

INSIDER

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

INSIDER

Ettől fájhat a fejed: durva kettős front zavarja meg a kora nyárias időt, ekkor éri el az országot