Létrehozva: 2024.03.12.
Módosítva: 2024.03.12.

A polgárőrök is beszálltak a gondosóra programba - itt vannak a részletek

Újabb sikeres együttműködés született, ezúttal az Országos Polgárőr Szövetség csatlakozott a gondosóra programhoz.

A Gondosóra program 2024. keretében újabb sikeres együttműködés született, melynek köszönhetően még szélesebb körben terjedhet el a 65 év feletti idősek védelmét szolgáló ingyenes program.

gondosóra, gondosórák
Már közel 7 ezer életet mentett meg a gondosóra program. Fotó: gondosora.hu

Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója, dr. Juhász Roland, a Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója és dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke március 12-én együttműködési megállapodást írt alá, melynek köszönhetően még több idős emberhez juthat majd el az az eszköz, mely a biztonságukat szolgálja, a felhasználók ugyanis szükség esetén egyetlen gombnyomással segítséget tudnak kérni. Nyitrai Zsolt elmondta, hogy az Országos Polgárőr Szövetség és Magyarország Kormánya között egy régi és sikeres partnerség van, melyet most még szorosabbra fűznek.

A veszélyek korát éljük: ott az illegális migráció, mely kéz a kézben jár a terrorizmussal, nem is beszélve a szomszédban dúló háborúról. Napjainkban éppen ezért egyre inkább felértékelődik a polgárőrök szerepe

- jelentette ki a miniszterelnök főtanácsadója. 

NYITRAI Zsolt
Nyitrai Zsolt: A veszélyek korában még fontosabb az öszefogás / Fotó: MTI - Balogh Zoltán

A polgárőrök több mint 60 ezer fős közösségére már eddig is számítani lehetett, akár a koronavírus okozta nehézségekről, akár a környezetvédelemről vagy a településeken élők biztonságáról volt szó. Részben ennek is köszönhetően pedig Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országa.

Dr. Juhász Roland, a Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója többek között arról beszélt, hogy a gondosóra programnak köszönhetően az idősek biztonságban lehetnek az otthonukban.

A digitális eszköz felhasználásával a nap 24 órájában, a hét mind a 7 napján elérhető a diszpécserközpont, ahol több mint százan fogadják a napi közel kétezer hívást

- ismertette. Dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke azt hangsúlyozta, hogy nagyon szívesen csatlakoznak a gondosóra programhoz.

Az OPSZ elhatározta, hogy még nagyobb figyelmet fordít a karitatív tevékenységre és kiemelt figyelmet fordít a hajlott korúakra. Az ő egészségüknek és biztonságuknak a feltételeit szeretnénk biztosítani

- jelentette ki. Erről egyhangú szavazással döntöttek. 

TÚRÓS András; JUHÁSZ Roland; NYITRAI Zsolt
Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója, Túrós András, az OPSZ elnöke és Juhász Roland, a Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója (b-j) a Miniszterelnöki Kabinetiroda és az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) együttműködési megállapodásának aláírásán az OPSZ fővárosi székházában 2024. március 12-én. / Fotó: Balogh Zoltán / MTI

„A programnak hála, remélhetőleg jelentősen csökken majd az idősek ellen elkövetett bűncselekmények száma” – emelte ki az OPSZ elnöke.

A Mediaworks Tömegmédia Divíziójának kérdésére Nyitra Zsolt elmondta, hogy eddig közel 40 ezer olyan eset fordult elő, amikor az egészséghez kapcsolódó segítséget kértek a programban résztvevő idősek, melyből közel 7 ezer olyan eset történt, amikor konkrétan életet tudtak menteni, hála a készüléknek. Ezt kiegészítve Juhász Roland hozzátette, hogy nagyságrendileg a beérkező hívások 15 százaléka olyan, ami valamilyen mértékben kapcsolódik az életmentéshez.

TÚRÓS András; JUHÁSZ Roland; NYITRAI Zsolt
Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója, Túrós András, az OPSZ elnöke és Juhász Roland, a Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója (b-j) a Miniszterelnöki Kabinetiroda és az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) együttműködési megállapodásának aláírásán az OPSZ fővárosi székházában 2024. március 12-én / Fotó: Balogh Zoltán / MTI

A kezdeményezéshez egyébként olyan sztárok is csatlakoztak, mint például Csepregi Éva, Nagy Feró, Sasvári Sándor, Vastag Csaba, Korda György és Balázs Klári.

Esztergályos Cecília Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész volt a 250 ezredik gondosóra regisztráló, nézd meg az erről készült videót!

 

 

origo.hu

A legjobb filmek, igaz történetekből

ripost.hu

Lánya zokogva jelentette be: újabb legendát veszítettünk el

borsonline.hu

Mint egy tündérmese: ilyen gyönyörű családot alkot Krausz Gábor, Mikes Anna és Hannaróza

magyarnemzet.hu

Épphogy megválasztották a polgármestert, máris agyonlőtték

ripost.hu

Az ég is egymásnak teremtette őket: ez a négy csillagjegy tökéletesen passzol egymáshoz

hirtv.hu

Ádám Martin személyében máris megvan az Európa-bajnokság egyik szupersztárja

ripost.hu

Most jött a szörnyű hír: kisiklott egy vonat Magyarországon, zajlik a mentés

lakaskultura.hu

Ezektől nem férünk el a konyhában: az IKEA friss felméréséből kiderül

ripost.hu

3 csillagjegynek különös üzenetet küld idén nyáron az őrangyala

ripost.hu

Ez a retró kvíz még azon is kifog, aki benne élt!

ripost.hu

Most érkezett: mentőhelikopter szállt le az M5-ösön, roncsok mindenütt

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek lesz a legboldogabb az idei nyár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Brüsszel bosszúja: Mi védjük Európát, mégis gigabüntetést kaptunk

INSIDER

Kormányinfó: kiderült, mit gondol a kormány a választás eredményéről

INSIDER

Megállapodott Orbán Viktor és a NATO-főtitkár: nem mennek magyar katonák Ukrajnába

INSIDER

Magyar Péter tévés hisztije megint bizonyította: erőszakos, nárcisztikus személyiség

INSIDER

Rendőrök jelentek meg a 4 éves újbudai lány szülinapján: „Sírógörcs tört rá”

INSIDER

Újabb hatalmas elismerést zsebelt be Karikó Katalin

INSIDER

Elítélték a legalacsonyabb magyar betörőt - 73 évesen ennyit kapott

INSIDER

Elképesztő látványban lehet részed a hétvégén a fővárosban!