INSIDER

Szerző K. C.

Létrehozva: 2024.02.11.
Módosítva: 2024.02.11.

Kettészakad az ország, brutális vihar közelít

Tizenkét vármegyében adtak ki riasztást.

Vasárnap borult időre számíthatunk sokfelé esővel, záporral. A nagyobb mennyiségű csapadék a nyugati és az északi tájakon várható. Még 14-15 fok körüli értékeket mérhetünk. Estétől északnyugatira fordul és megerősödik az ÉNy-i szél.

Fotó: OMSZ

A HungaroMet arra figyelmeztet, hogy a délutáni, kora esti óráktól előbb a Dél-Dunántúlon, majd kisebb számban és eséllyel egyre északkeletebbre is - hozzávetőlegesen a Nagykanizsa, Budapest, Miskolc városok széles sávjában - zivatarok kialakulására lehet számítani, melyek északi, északkeleti irányba helyeződnek át. A zivatarok nagyobb eséllyel a Dél-Dunántúlon rendszerbe is szerveződhetnek. Elsősorban intenzív, felhőszakadásszerű csapadék (15-25 mm), átmeneti szélerősödés, (esetleg néhol apró szemű jég) társulhat hozzájuk. Várhatóan a késő esti órákra sem cseng le teljesen a zivatartevékenység, hétfőre virradó éjszaka második felében keleten is megdörrenhet az ég.

Hétfőn marad a borongós idő. Eleinte még többfelé, délután már inkább csak északkeleten, keleten fordul elő eső, zápor. Többfelé lesz erős az ÉNy-i szél. 11 fok köré csökken a hőmérséklet - írja a Köpönyeg. 

Kedden nyugat felől csökken a felhőzet, egyre nagyobb területen lesz napsütés. Keleten még lehetnek borús tájak, itt záporeső sem kizárt. Délután 9-13 fok lesz.

Szerdán átmenetileg megnövekszik a felhőzet, de komoly csapadék nem fordul elő. Többfelé megélénkül az ÉNy-i szél. 11 fok valószínű.

„Gyenge melegfronti hatás terheli szervezetünket, mely különösen megviselheti az időseket és a krónikus betegeket, de az egészséges szervezetre is hatással lehet. Az arra érzékenyeknél fejfájás, alvászavar, fáradékonyság jelentkezhet, továbbá fizikai és szellemi teljesítő képességünk is romolhat. Ennek köszönhetően sokaknál figyelmetlenség, koncentrációs zavar jelentkezhet, ami növeli a balesetek előfordulásának kockázatát. A szív-és érrendszeri betegeknek különösen megterhelő ez az időjárási helyzet. Náluk jellemzően vérnyomás-ingadozás, szédülékenység alakulhat ki” - figyelmeztet dr. Pukoli Dániel.
 

origo.hu

Isteni szikra – Mazda CX-30 e-Skyactiv X Nagisa teszt

origo.hu

Fordulat jön a háborúban Putyin miatt

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

mandiner.hu

„Paranoiás”, „hülyét csinál magából”, „kicsinyes” – már Magyar Péter híveinek is sok volt az internetblokkolós konteó

ripost.hu

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

mandiner.hu

Gyurcsány Ferenc a térségünkből egyedüliként bekerült a világ legrosszabb vezetői közé

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

astronet.hu

Erre lehetetlen felkészülni – együttállások a Bikában 2024.05.13-tól

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

ripost.hu

Tragédia Szalántán: szerelmespár halt szörnyet a balesetben

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Borult napok elé nézünk: hatalmas fordulatokat fog hozni az időjárás

INSIDER

Részegen buszt lopott, majd az árokba borult egy férfi: semmire sem emlékszik

INSIDER

Tragédia Szalántán: szerelmespár halt szörnyet a balesetben

INSIDER

Mindenüket elvesztették a szegedi robbanásban: megható módon próbálnak segíteni a dajkán és kisfián