INSIDER

Szerző K.B.

Létrehozva: 2024.02.03.

Ezt nem vártuk jönni: szinte kitavaszodik az időjárás februárra

Elég enyhének és rövidnek bizonyult az idei téli időjárás.

Folytatódik az elmúlt hetekben tapasztalt enyhülés a hétvégén, miközben reggel csupán 0 fokra ébredünk, szombat délután már akár 11 fokot is mutathatnak a hőmérők. Gyakran lesz erősen felhős az ég, de maximum szórványosan alakulhat ki záporeső belőle. Az északnyugati szél ellenben nagy területen lesz erős, néhol viharossá fokozódhat. 

szél tavasz enyhe időjárás
Szeles, de enyhe időjárással indul a február /Fotó: Pexels (illusztráció)

Vasárnap borongós, többször erősen felhős lesz az idő. Már napközben is elszórtan, de estére több helyen eleredhet az eső. Délután már viharossá fokozóik az északnyugati szél. A hőmérséklet már tavaszi értékeket fog produkálni, akár 13-14 fokot is mutathat a hőmérőnk.

Hétfőn kimutatja a foga fehérjét a tavaszias idő, ugyanis délnyugat felől csökken, majd felszakadozik a felhőzet. Zápor csak elszórtan fordulhat elő, miközben 15 fok köré melegszik a levegő. 

Kedden is 10 és 16 fok közötti meleg időnk lesz, gyengén felhős, napos időre lesz kilátásunk. A változatosság kedvéért ezen a napon a délnyugati szél lesz élénk.

Kettős fronthatás terheli a szervezetünket

Kettős fronthatás terheli a szervezetüket. A hidegfrontra érzékenyekre gyakorol kifejezettebb stresszt az időjárás. A megfigyelések szerint a hidegfrontra érzékenyeknél a görcsös panaszok fokozódnak, egyre erősödő fejfájás alakulhat ki, valamint a stroke kialakulásának kockázata is fokozottabb lehet. Sokaknál jelentkezhet fejfájás, fáradtságérzet, álmatlanság, csökkenhet a teljesítőképességük. A szív-és érrendszeri betegeknél gyorsabbá válhat a szívműködés, emelkedhet a vérnyomás, emiatt is nőhet a vérzésre való hajlam (agyvérzés) és gyakoribbá válhatnak az embóliák, vérrögös elzáródások (szívinfarktus, stroke) - számolt be róla a Köpönyeg.hu.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Kölcsön adta az autóját a 4 gyermekes anya, 150 ezer forintja bánta

INSIDER

"Csak az maradt nekem, ami a tűz idején rajtam volt" – mindene odalett az egykori állami gondozott Istvánnak

INSIDER

Emberi csontokat találtak az ajkai csónakázótóban: hátborzongató, hogyan kerülhettek oda

INSIDER

Imaláncot indítottak a 8 éves Gergőért, kegyetlen kór támadta meg