INSIDER

Szerző Ripost

Létrehozva: 2023.12.08.

Újabb győzelem az infláció felett, újabb 2 százalékponttal csökkent az infláció

A kormány novemberre már 8 százalék alá, 7,9 százalékra szorította vissza az áremelkedés mértékét.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint a kormány novemberre már 8 százalék alá, 7,9 százalékra szorította vissza az áremelkedés mértékét. Nagy Márton az adatok alapján pénteki közleményében kijelentette, hogy az infláció csökkentése jó ütemben halad, ami lényeges segítséget jelent a családok és a gazdaság számára egyaránt.

Fotó: Apichatn21

A gazdaságfejlesztési miniszter megállapította, hogy a kormány két hónappal korábban teljesítette vállalását, és már októberre egy számjegyűre csökkentette az inflációt. A kormány itt azonban nem állt meg, így az infláció mértéke novemberben még tovább csökkent, az adatok még kedvezőbb képet mutatnak.

Az infláció éves mértéke novemberben tehát újabb 2 százalékponttal csökkent. Mindez azt jelenti, hogy 

a januári csúcspontjához képest már harmadára esett vissza az áremelkedés mértéke.

Mint hozzátette, megállapítható, hogy novemberben az élelmiszerek inflációját is egy számjegyűre szorította vissza a kormány, az éves árváltozás 7,1 százalékot tett ki. Pozitív előrelépést jelent az is, hogy októberhez képest 3,6 százalékkal csökkent az üzemanyagok ára. 

Megállapította: a kormány célzott intézkedései tehát hatékonyak. Az online árfigyelő és a kötelező akciózás is bizonyított, érdemben járultak hozzá az infláció csökkentéséhez. Az áremelkedés további leszorítása érdekében ezért a kormány arról döntött, hogy 2024. július elsejéig meghosszabbítja a kötelező akciózást. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium az árfigyelőben szereplő termékkörök növelésére tett javaslatot. A megfigyelt termékek száma 62-ről 80-ra emelkedhet, így az ételallergiások által leggyakrabban fogyasztott laktóz- és gluténmentes termékek, valamint marha és a kacsahús szerepelni fog az árfigyelőben.

A miniszter biztatónak találja, hogy az infláció csökkenésén túlmutatóan a gazdasági növekedés helyreállítását tekintve is egyre kedvezőbb környezet rajzolódik ki, az alapvető mutatók és tényezők folyamatos javulása látható.

A harmadik negyedévben már újra növekedésnek indult a gazdaság és európai szinten is az egyik legnagyobb mértékben bővült. Szeptemberben megtörtént a reálbér fordulat is, azaz újra növekedési pályára állt a fizetések vásárlóereje. A kormány támogatja és segíti a bérek dinamikus emelkedésének fenntartását annak érdekében, hogy a reálbérek jövőre 4-5 százalékkal emelkedve visszatérhessenek a korábbi növekedési pályájukra.

A bérek és a fizetések vásárlóerejének folyamatos növekedése megnyitja az utat a fogyasztás bővülése, ezen keresztül pedig a beruházások növekedése és a gazdasági növekedés helyreállítása előtt. Megerősítette: a kormány célja, hogy az infláció leszorítását követően jövőre újra dinamikusan 3-4 százalékkal növekedjen a magyar gazdaság. Úgy ítélte meg, hogy a növekedés és a beruházások helyreállásának jelenleg már csak egy akadálya van: a növekvő pozitív reálkamat, amely súlyos károkat okoz a gazdaságban, visszaveti a versenyképességet és a teljesítményt is.

origo.hu

Mutatjuk, hogy melyik természetes cukorpótlót érdemes választani, ha diétázunk

origo.hu

A legkisebb bikinijében napoztatja formás testét a magyar szépségkirálynő

borsonline.hu

Meghúzta a vonalat Vilmos herceg, ezt tiltotta meg Katalinnak

mandiner.hu

Váratlan helyen bukkant fel Novák Katalin

ripost.hu

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

mandiner.hu

Jobb, ha elkerüli: ezektől a közkedvelt ételektől halhat meg korábban

origo.hu

Zimány Linda kerek mellei kiesnek a szűk bikinifelsőből

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

Kihúzták az ötöslottót, ezek voltak a vagyont érő nyerőszámok

INSIDER

„Még mindig hallom a sikolyokat ”- Kóbor lelkekkel beszélgetett a magyar szellemvadász csapat - Videó!

INSIDER

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

INSIDER

Ettől fájhat a fejed: durva kettős front zavarja meg a kora nyárias időt, ekkor éri el az országot