INSIDER

Szerző

Létrehozva: 2023.12.14.
Módosítva: 2023.12.14.

Emlékeztető: ma este lesz az év leglátványosabb csillaghullása

Ne felejtsünk el ma este felnézni az égre!

Ahogyan azt már a Ripost is megírta, a Föld a Geminidák meteorraj között halad el, ennek eredményeképpen pedig hullócsillagok sokasága jelenik meg a sztratoszférában. Már pár napja meg-megjelentek ezek a tündöklő égi csodák az égen, azonban ma, december 14-én tetőzik be, így igazi angyalshow-t láthatunk. Ne feledjünk tehát ma legalább pár percig elidőzni az ég fürkészésével! 

Csodálatos csillaghullást láthatunk ma! / Fotó: Pedro Puente Hoyos

A csütörtökről péntekre virradóan megfigyelhető égi jelenség miatt mindenképp érdemes pokrócot ragadni és kimenni a szabadba. Fényszennyezésmentes helyen, kis szerencsével akár 50 vagy még több meteort is észrevehetünk az éjszaka folyamán, akár egyetlen óra leforgása alatt. Igazán ideális körülmények között ez a szám elérheti akár a 100-at is.

A Svábhegyi Csillagvizsgáló azt írja, hogy a Geminidák raj kivételes, ugyanis a pályaadatok alapján szülőobjektuma a 3200 Phaethon nevű aszteroida (kisbolygó), amely 1,4 év alatt kerüli meg a Napot. A kisbolygók anyaga sokkal sűrűbb, mint az üstökösöké, és jelentősen kevesebb bennük az illékony anyag. Mindez azt jelenti, hogy nem növesztenek látványos csóvát. A tudósok a mai napig kutatják, hogyan lehet mégis ennyire elképesztően látványos - írtuk

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bundesliga: szinte biztosan kizárják a BL-győztes csapatot

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

mandiner.hu

Arcátlan kettős mérce Brüsszel részéről: Tusk miatt lezárnák a 7-es cikkely szerinti eljárást Lengyelországban

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

INSIDER

Sem a drónnal, sem kutyákkal nem akadnak az eltűnt, demens Zoltán nyomára