INSIDER

Szerző B. V.

Létrehozva: 2023.12.19.

Botrány az Omega körül: váratlan helyen tűnt fel a Gyöngyhajú lány

Az együttes azonnal megtette a jogi lépéseket, ügyvédjük hamarosan felkeresi az illetékes rappert.

Kanye West után újabb amerikai rapper lopta el az Omega együttes világhírű slágerének, a Gyöngyhajú lánynak a dallamát. Ráadásul most nem is csak egy részletet használtak fel belőle, hanem az egész dalt, csupán a szöveget értelmezték rá újra. A plágiumbotrányról Molnár György "Elefánt" a zenekar gitárosa nyilatkozott a Tényeknek.

Plágiumbotrány az Omega körül. Fotó: Pexels.

Lil Yachty-nak hívják a rappert, aki elég ismert az Egyesült Államokban, tehát nem egy névtelen valaki. És hát szemrebbenés nélkül 3 percen keresztül a Gyöngyhajú lány megy, ő meg fölé írt egy szöveget. 

Neheztelnek rá, nem hagyják annyiban:

Nem kérdeztek meg minket, nem kértek engedélyt rá. Meg kellett volna előtte beszélni és szépen kérdezni, megbeszélni és akkor nem lenne semmi probléma. De miután ezt nem tették meg, nyilván jogi lépéseket kell tennünk. Ez a Hungaroton jogkörébe tartozó dal, és ő fog intézkedni.

Habár létezik olyan, hogy úgy másolják le egymást a zenészek, hogy nem is tudnak róla legtöbbször szándékosan csennek el egymástól egy-egy részletet. Jelen esetben azonban a dallamtapadás ráadásul teljesen kizárt, hiszen teljes egészében használták fel az ikonikus dalt.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

mandiner.hu

Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

Alvó betegeket fosztott ki egy budai kórházban - kamera vette fel az elkövetőt

INSIDER

Rengeteg dokumentum és hanganyag szivárgott ki Karácsony kampányáról

INSIDER

Nagyon meglepte az embereket a BKK, ilyet csak ritkán láthatunk

INSIDER

„Bele sem merek gondolni, hogy már napok óta követhetett” – gimnazista lányt zaklattak Kamaraerdőn