Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
INSIDER

Szerző K. D. R.

Létrehozva: 2023.12.06.

„Homlokon is ütötte magát" – autista kisfiúnak esett neki egy szolnoki buszsofőr

Lénárt Mónika és autista fia, Sankó épp az iskolából hazafelé sietett a buszhoz, amikor hihetetlen dolog történt velük. A buszsofőr egy szalvétába csomagolt szendvics miatt kezdett üvöltözni az autista gyerekkel a járművön.

A 14 éves Sankó kíséretet igényel, egyedül nem közlekedhet ugyanis autista, figyelemzavaros és beszédfogyatékos is. Még szerencse, hiszen így hétfő(december 5.) délután sem volt egyedül, amikor egy buszsofőr minősíthetetlen hangnemben szólt rá. Lénárt Mónika, Sankó édesanyja szokás szerint ment érte a Liget úti speciális iskolába. Hazafelé igyekezve látták, hogy jön a busz, így futni kezdtek. Míg az édesanya a felszállásra jogosító kártyát kereste, Sankó a busz hátuljába igyekezett, mert ott szeret utazni. Ekkor ordított rá a szolnoki buszsofőr: mint kiderült, a kezében tartott, szalvétába csomagolt szendvics miatt. 

Sankó kíséretet igényel, egyedül nem közlekedhet, így édesanyja is vele volt, amikor az eset történt  Fotó: olvasói fotó

„Hirtelen azt se tudtuk, hogy kinek kiabál"

Mónika már épp mutatta volna fel az utazásra jogosító kártyájukat, amikor a sofőr magából kikelve artikulálatlan hangon ráordított autista kisfiára, hogy „Ne gyere fel kajával!"

Mi a fiammal hirtelen azt se tudtuk, hogy most kinek is kiabált, mire nekem leesett, hogy mi van...megint ráordított undorító hangsúllyal: „hé, mondtam ne menj kajával!". Természetesen erre én rászóltam, hogy legyen szíves ne ordibáljon a fiammal, autista

– mesélte a történteket Mónika a Ripostnak, akit teljesen felháborítottak a történtek. A buszsofőr erre flegmán, továbbra is kiabálva mondta az édesanyának védekezésül, hogy ő nem kiabált, csak szólt neki. 

„Na akkor már nálam is elszakadt a cérna,  visszakiabáltam, hogy maga normális? Mondtam, hogy ne üvöltözzön az autista fiammal, mint látja nem eszik, csak fogja a szendvicset. Ott hagytuk a sofőrt, hátra mentünk a buszban" – részletezte a történteket Mónika, aki nem győzte nyugtatni fiát, akit nagyon megviselt az eset.

Mónika be is panaszolta a Volánnál a fiával ordítozó buszsofőrt  Fotó: olvasói fotó

„Tördelte az ujjait... homlokon is ütötte magát"

Sankó az eset után végig remegett, édesanyja alig győzte nyugtatni őt, ráadásul előjött a Tourette szindrómája is. 

Természetesen ez a normálatlan, idegbeteg buszsofőr felerősítette a tikkelését, végig tördelte az ujjait, remegett és homlokon is ütötte magát. Kérdeztem is őt, hogy leszálljunk-e a buszról, de azt mondta, hogy ne anya, mi van ha a másik buszon is ilyen lesz a sofőr? Sankó csak itthon nyugodott meg, este

– mesélte szomorúan az esetet az édesanya, aki tegnap írt e-mailt is a Volán panaszbejelentő oldalára és Szolnok polgármesterének is, de azóta semmi reakció nem érkezett hozzájuk az üggyel kapcsolatban. 

„Megmondtam a sofőrnek is, hogy jelenteni fogom a viselkedését. Ez elfogadhatatlan" – panaszolta el Mónika.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghalt az argentinok világbajnok szövetségi kapitánya

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

metropol.hu

Borzalmas baleset Ceglédnél, gyerekek vannak életveszélyben

hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

travelo.hu

Megkoszorúzták a Balatont és a kifogták a tó eddigi legnagyobb pontyát is

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!

INSIDER

Egymilliárd forint egy magyar kisfiú, Tomika élete

INSIDER

Top 5: Ekkor nézz az égre és minden vágyad teljesül

INSIDER

„Betörte a fejét és addig rugdosta, míg leszakadt a lépe, mégis visszament a bántalmazójához” - családja aggódik Andreáért