Létrehozva: 2023.11.22.
Módosítva: 2023.11.22.

"A lelkem nem bírja tovább" – idegenek százai gyászolják az öngyilkosságba hajszolt sümegi kisfiút

Pistike tragédiája nagyon mélyen megrendítette a magyarokat, akik ismeretlenül is a szívükön viselik a kisfiú ügyét. Sokan átérzik a tragédiáját.

Nem csitulnak a kedélyek a november 6-án öngyilkosságot elkövető sümegi kisfiú halála körül. Továbbra is mindennaposak a részvétnyilvánítások, indulatos posztok, korábbi bántalmazásokról szóló vallomások, sokan pedig arról számolnak be, hogy ismeretlenül is annyira megérintette őket Pistike tragédiája, hogy napok óta zokognak. Akadnak, akik adománygyűjtésről egyeztetnek a családdal, mások megemlékezést szerveznek, többen feljelentést tettek a kisfiú zaklatói ellen a rendőrségen, de rengetegen vannak olyanok is, akik önbíráskodásra buzdítanak - ez utóbbi semmiképp se tanácsos, hiszen bűncselekmény.

gyertya, mécses, láng, gyász, elhunyt, meghalt,
Az egész országot megrázta a haláleset  Fotó: Pixabay.com

Nem apadnak el a részvétnyilvánítások

A 16 éves Pistike Sümegen, egy vasúti átjáró közelében vetett véget az életének, a sínekre fekve várta a vonatot. Hamar kiderült, hogy a fiatal iskolai bántalmazás áldozata lett, 4-5 iskolatársa folyamatosan szekálta a testsúlya miatt, „Big Mac”-nek csúfolták és megszégyenítő videókat tettek ki róla az internetre. Három állítólagos bántalmazó neve, fotója és címe is kikerült az internetre. A hírek szerint a fiúk ki sem tudnak mozdulni otthonról, szabályos hajtóvadászat indult ellenük, az internetet ellepték a nekik szóló fenyegetések.

A kisfiú emléke nem fakul, a részvétnyilvánítások, megemlékező posztok nem apadnak el. „Szegény Pistike, ha most tudná, hogy mennyien nagyon sajnáljuk és fáj a szívünk érte! Akkor, lehet, nem csinált volna ilyen visszavonhatatlan, szörnyű cselekedetet! Még előtte állt az egész élet! Vajon mi játszódhatott le benne, mikor erre a szörnyűségre szánta el magát? Nagyon, nagyon sajnálom” – írta egy posztoló.

Egyre több a hasonló bejegyzés a neten

„Nyugodj békében drága gyermek, most már nem bánthat senki, most már nyugodtan pihenhetsz. Tudnod kell, hogy nagyon sok ember a szívébe zárt téged. A családnak őszinte részvétem. Pistike, te drága lélek, az én szememben egy hős vagy, aki mosolyával mindenki szívébe belopta magát. Nem ismertelek, de sosem felejtelek el. Nyugodj békében, drága” – írta egy másik hozzzászóló.

Sok embert maga alá temetett a gyász

Pistikét nem ismerő, felnőtt, családos embereket is annyira megviselt a tragédia, hogy az interneten öntötték ki szívüket. 

Sokan ismeretlenül is gyászolják a tinit

„A lelkem nem bírja tovább, az utóbbi 4 napban nagyon megzuhantam, és elkezdtem elmélyülni a dologban, szüleit kutattam, barátait, és mentálisan megzuhantam. Nekem is van 3 gyermekem, nem roppanhatok meg, harcolok három napja” – vallott egy férfi a gyászáról. „Ki kell, hogy írjam magamból. Engem annyira mélyen érint a drága Pistike halála, nem tudom szavakba foglalni, nagyon összetört a szívem, mindennap sírok, az a drága arca, ahogy láttam a képeken, előttem van. Nem ismertem személyesen, de bárcsak ismerhettem volna, annyira megölelgetném és azt mondanám neki, nagyon értékes és csodálatos gyermek vagy. Nem így kellett volna történnie, előtte állt az élet. Angyalok őrizzék álmod, drága Pistike” – írta egy másik netező, akit ismeretlenül is ennyire megérintett a borzalmas öngyilkosság.

Feljelentéseket tesznek

Az Igazságot Pityunak Facebook-csoport tagjai közül többen is feljelentést tettek a rendőrségen, és másokat is erre biztatnak. „Mai nap folyamán megtettem a bejelentésem a 3 patkány ellen az Ügyfélkapun keresztül. Levélben pedig a feljelentést fogom elküldeni ellenük. Nem tudom, mennyit fog számítani, de veszíteni nem hiszem, hogy veszítünk vele. Szerintem sokunknak kellene beküldeni” – írta Mónika. 

Többen hangsúlyozzák: a felelősük nem úszhatják meg

„Nagyon fontos, hogy minél többen tegyük meg a feljelentést, vagy bejelentést a rendőrségen, hogy nehéz legyen lesöpörni a felelősök és az ügy komoly vizsgálatát! Tapolcai Rendőrkapitányság, vagy Sümegi, de többen is foglalkoznak vele” – írta egy másik aktív csoporttag.

Folyamatosan árad a szeretet a szülők felé

Az édesanya és a nagymama oldalát is ellepik a részvétnyilvánítások. „Úgy érzem, vele együtt egy részem meghalt. A legragyogóbb angyalok őrizzék örök álmát, és azt a drága jóságos lelkét. Őszinte részvétem a családnak” – írta egy hölgy a nagymama Facebook oldalán. Fogadják mélységes együttérzésem, így, ismeretlenül is. Kitartást és megnyugvást kívánok az elkövetkezendő időszakra. Angyal lett Pistikéből” – biztosította más az együttérzéséről a családot.

A kommentek, posztok kifogyhatatlanok. Pénteken reggel gyászszertartáson búcsúztatják a kisfiút, délután egykor pedig utolsó útjára kísérik majd a sümegi temetőben. A temetés nem lesz zártkörű, bárki részt vehet rajta, az internetes reakciók alapján pedig rengetegen el is mennek majd Sümegre, hogy ott vegyenek végső búcsút a kisfiútól.
 

INSIDER

Rendőri védelmet kaphattak az öngyilkosságba hajszolt Pisti zaklatói

Továbbra sem csitulnak a kedélyek.

INSIDER

Rendőri védelmet kaphattak az öngyilkosságba hajszolt Pisti zaklatói

Továbbra sem csitulnak a kedélyek.

 

 

origo.hu

Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

hirtv.hu

Átfogó támadásba kezdett Oroszország

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.delmagyar.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!

INSIDER

Így néz ki ma az érettségizés Magyarországon - galéria

INSIDER

Gulyás Gergely ezt soha nem tudta volna elképzelni Magyar Péterről

INSIDER

A Kúria is megerősítette: jogellenesen építkezett Tordai Bence