INSIDER

Szerző B.

Létrehozva: 2023.11.27.

Elhunyt Mátray László-Gyula

Életének 80. évében hétfőn elhunyt Mátray László-Gyula színművész, rendező, színházi szakíró, író, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egykori tagja, a Thália Diákszínpad volt vezetője - tudatta az MTI-vel a temesvári teátrum.

Mátray László-Gyula Nagyváradon született 1943. május 31-én. 1967-ben fejezte be tanulmányait a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán. Még ebben az évben Temesvárra szerződött, ahol bekapcsolódott a város kulturális és művészeti életébe.

"Sokoldalú tehetsége, műveltsége és pedagógiai érzékenysége tette őt a város meghatározó alakjává, aligha volt elképzelhető olyan, a helyi magyar közösséget és ifjúságot célzó kezdeményezés, melynek ne lett volna szervezője vagy résztvevője"

 - írta nekrológjában a teátrum.

Mátray László-Gyula színházi munkássága számos felejthetetlen alakítást, finom érzékkel összeállított irodalmi műsort és rendezést ölel fel.

Színházi elfoglaltságai mellett 1972 és 1995 között közel negyed évszázadig vezette a város amatőr diákszínjátszó társulatát, a diákház főiskolások alkotta Thália csoportját.

Saját nevén és álnéven jelentetett meg publicisztikai, irodalmi szövegeket, évtizedekig volt a Temesvári Rádió magyar adásának munkatársa, az irodalmi műsorok közreműködője.

Legjelentősebb alakításai: Daniel Keyes Virágot Algernonnak (1981) című előadásban Charlie Gordon, Ionel Hristos Egyetlen élet (1980) című drámájában Iulián, Sztratiev Az autóbusz (1983) című szatirikus vígjátékában a Virtuóz megformálása.

Nyugdíjba vonulását követően is cselekvő szereplője maradt a temesvári kulturális életnek, Baráti beszélgetések néven havi rendszerességgel szervezett kötetlen pódiumesteket. Élete utolsó éveiben online közölt irodalmi, oktatói és előadói tartalmakat.

A Kovács György-díjas alkotó és közéleti személyiség búcsúztatásáról a későbbiekben tájékoztatnak.

origo.hu

Magyar Péter színt vallott a háborúról

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

life.hu

Met-gála 2024: ezek a sztárok alaposan mellényúltak, ők voltak a legrosszabbul öltözöttek

magyarnemzet.hu

Ez vár Szoboszlai Dominikre az új Liverpoolban az edzőjelölt jó ismerője szerint

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 8.: a Kos újrakezd valamit, a Mérlegnek szerencsés napja lesz

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Gulyás Gergely ezt soha nem tudta volna elképzelni Magyar Péterről

INSIDER

A Kúria is megerősítette: jogellenesen építkezett Tordai Bence

INSIDER

Bejelentették az új, lecsökkentett üzemanyagárakat - mától érvényes

INSIDER

Jön a hidegfront: megbolondul az időjárás, ugrálni fog a hőmérő higanyszála