Létrehozva: 2023.10.02.

Erre költené Karikó Katalin a Nobel-díjjal járó pénzt

A biokémikus nem magára költené a pénzt.

Karikó Katalin magyar biokémikus és Drew Weissman amerikai mikrobiológus kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért. Mint megírtuk, a kitüntetett 11 millió svéd koronát (368 millió forintnyi összeget) kap. A díjat hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján adják át.

WEISSMAN, Drew; KARIKÓ Katalin
Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Sokan biztosra vették, hogy Karikó megkapja a díjat, így már korábban feltették neki a kérdést, hogy mire költené a pénzt, ha neki ítélnék a Nobel-díjat.

 

Kutató maradok mindörökké és minden pénzt, amit kapok, azt oktatásra meg a tudományra fogom költeni

 

– idézte a biokémikus szavait korábban a Bors.

„A Magyarországon kapott kapott Széchenyi-díjjal járó pénzösszeg felét már a kisújszállási iskolának adtam, hogy a természettudományok oktatására és különböző programokon való részvételre fordítsák, a másik felét pedig a hátrányos helyzetű gyerekeket segítő, Csányi Alapítványnak adtam, mert én is hátrányos helyzetű voltam” – mesélte a Széchenyi-díj átadása után Karikó Katalin. 

Akkor az esetleges Nobel-díjjal járó hatalmas összeg kapcsán sem köntörfalazott, elárulta a terveit. 

 

Olyan cégeket hoznék létre, melyek a messenger-RNS-en alapuló, illetve neuro-degeneratív betegségek gyógyításával foglalkoznának. Nem hordok ékszert és ezek után sem fogok. 66 éves vagyok, ilyenkor már nem változik meg az ember, és nem vesz fel drága dolgokat és hobbikat, amikre költhetné a pénzét. Csak a kutatás marad

 

– magyarázta Karikó.


 


 

 

origo.hu

Hamarosan rendkívüli bejelentést tesz Orbán Viktor és Hszi Csin-ping

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

Házasság első látásra: Dobta Hildát és máris becsajozott Laci?

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

ripost.hu

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Újabb ország kezd nukleáris hadgyakorlatba, egy lépésre az atomháború

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Döbbenetes szám, ennyi embert érint a demencia Magyarországon

INSIDER

Inspiráló nők a Gourmet országkóstolóján

INSIDER

Anyák napjáról hazafelé erőszakoltak meg egy borsodi lányt, olyan brutálisan, hogy jelenleg is mélyaltatásban van

INSIDER

Semmi sem szent: tucatjával lopják a muskátlikat a váci temetőből