Létrehozva: 2023.09.28.
Módosítva: 2023.09.29.

„Minden gyerek egy önálló galaxis" – 34 iskola diákjai tanulhatnak high-tech környezetben a Mészáros Csoport jóvoltából

2020-ban indult el a High-Tech Suli program a Mészáros Csoport támogatásával. A programnak köszönhetően már 34 iskola rendelkezik modern tantermekkel, digitális eszközökkel és innovatív környezettel. A diákok így igazi high-tech környezetben tanulhatnak.

Lézervágó, 3D nyomtató, robotika szakkör és modern, felszerelt high-tech tanterem – csak néhány dolog azok közül, melyekkel a High-Tech Suli programban résztvevő iskolák diákjai találkozhatnak. A Mészáros Csoport által támogatott High-Tech Suli program 2020-ban indult, most pedig, három évvel később, egy konferenciára várták a résztvevő iskolák pedagógusait, hogy bemutassák az elmúlt évek eredményeit. A konferencián részt vett Mészáros Lőrinc alapító, Dr. Várkonyi Andrea, az Alapítvány az Innovatív Oktatásért kuratóriumi elnöke, valamint az alapítvány kuratóriumának tagja, Horváth Ádám is, aki a High-Tech Suli program szakmai vezetője.

Konferenciára várták a High-Tech Suli program pedagógusait. Mészáros Lőrinc alapító és Dr. Várkonyi Andrea, a kuratórium elnöke is részt vett a rendezvényen.  Fotó: Ripost

„A körülmények soha ne állhassanak a tudás útjába"

A High-Tech Suli program digitális tantermek felszerelésével és a tanárok támogatásával segíti hozzá a gyermekeket ahhoz, hogy a világ megismerése mellett a bennük rejlő tehetséget is fel tudják fedezni. 

Az alapítvány célja, hogy az iskoláknak módszertani, oktatástechnológiai és infrastrukturális fejlesztéseket biztosítson és támogassa a pedagógusok szakmai fejlődését. A program keretein belül a tanárok eszközhasználati, módszertani képzésben és anyagi támogatásban is részesülnek.

A High-Tech Suli programban résztvevő iskolák diákjai így ki tudják bontakoztatni tehetségüket és esélyegyenlőséget kapnak más, elit iskolákkal is. 

Az ötletet a Covid-világjárvány ihlette, amikor a távoktatás rávilágított a digitális eszközök hiányára az oktatásban. Dr. Várkonyi Andrea, az Alapítvány az Innovatív Oktatásért kuratóriumi elnöke a saját bőrén, lányán keresztül tapasztalta meg a nehézségeket, aki távoktatásban tanult otthon. Akkor döntötte el, hogy szeretné digitális eszközökkel és modern környezettel támogatni a magyar iskolákat, hogy a diákok valódi high-tech környezetben készülhessenek fel a felnőtt élet kihívásaira. 

Dr. Várkonyi Andrea fontosnak tartja, hogy a diákok modern környezetben, a szükséges eszközökkel felszerelve tanulhassanak. Fotó: MG

„Nem akartunk tableteket osztani csupán"

Amikor én voltam iskolás, nem voltak még digitális eszközök a tanórán. De nyilván, ha az embernek van egy gyermeke, akkor rajta keresztül látja a helyzetet és a gyerek is nagyon sok visszajelzést ad"

2020-ban beütött a Covid, ami élesen rávilágított arra, hogy a modern oktatás és az iskolák felszereltsége egy kicsit talán elmaradott. Ezekből a tapasztalatokból gyúródott össze ennek a programnak az ötlete

– nyilatkozta a Ripostnak Dr. Várkonyi Andrea, az Alapítvány az Innovatív Oktatásért kuratóriumi elnöke és a program egyik megálmodója, aki nem szerette volna, ha egy egyszeri tablet- vagy laptoposztásban merül ki a segítségnyújtás. Valódi együttműködést és támogatást szeretett volna adni az iskoláknak. 

 

Sikeresek és motiváltak a High-Tech sulis diákok

A konferencián kiderült, hogy a program hatására motiváltabbak lettek a résztvevő diákok és a tanárok is. Több iskola azt nyilatkozta, hogy az elmúlt tíz évben ez volt az egyetlen informatikai fejlesztés, amit kapott az intézmény. A High-Tech tantermeket rendszeresen használják, még olyan alaptantárgyak oktatására is, mint a magyar vagy a történelem. A programban résztvevő iskolák közül volt, aki így elindíthatta űrkadétprogramját, tudósklubját vagy épp robotika szakkörét, és számos versenyen szerepelhetnek, az új eszközöknek hála. 

A nagy sikerre való tekintettel Dr. Várkonyi Andrea pedig azt is bejelentette, hogy hamarosan újabb pályázati ciklust nyitnak meg és várják az új iskolák jelentkezését, hogy minél több diák számára kinyílhasson a világ.

Nézd meg, mit nyilatkozott Dr. Várkonyi Andrea:

 

origo.hu

Ez volt Tompos Kátya egyik utolsó üzenete

ripost.hu

A Partizán több százezresre becsüli a Békemeneten résztvevők számát - videó

metropol.hu

Most derült csak ki: ismert ember a verőcei hajóbaleset egyik áldozata

vg.hu

Az orosz-ukrán háború 829. napja – Dél-Korea szerint nagy a baj, Oroszország illegálisan szerzett fegyvereket vethet be Ukrajnában

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: ha ezt helyesen megoldod, az emberek felső 2 százalékába tartozol

mandiner.hu

Kövesse nálunk élőben Orbán Viktor beszédét a Békemeneten! (VIDEÓ)

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

mindmegette.hu

Jó hír a vásárlóknak: a Lidl testvérboltja is megjelenhet Magyarországon

ripost.hu

A kép, amely mindent elmond a Békemenetről

ripost.hu

"Mi már áradunk!" - ennyien vannak vonulnak a Békemeneten

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

ripost.hu

Áll a bál Moszkvában: Sztankovicsnak máris hadat üzentek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Több százezren érkeznek ma az ország minden pontjáról a fővárosba

INSIDER

Orbán Viktor is beszédet mond a Békemeneten - mutatjuk a részleteket

INSIDER

Beindult a légkör: brutális, ami célba vette Budapestet - fotó

INSIDER

"Két nő kezében van a jövő" - Orbán Viktor fontos interjút adott egy francia lapnak

INSIDER

Dió nagyságú jég verte el az országot: pusztított, amit ért a vihar

INSIDER

Rejtélyes boszorkánytotemet ásott ki egy Vas vármegyei férfi, ijesztő dolgok történtek vele utána - videó!

INSIDER

Elsöprő tömeg üzente Brüsszelnek: a magyarok a béke pártján állnak

INSIDER

A Partizán több százezresre becsüli a Békemeneten résztvevők számát - videó