Létrehozva: 2023.09.27.

Különleges álmát szeretné valóra váltani a látássérült zeneszerző, Márió

A csecsemőkora óta látássérült Márió élete értelme a zene, amit ma már nem csak hobbiként, de hivatásként is űz. A 30 éves zenész népszerű éttermekben lép fel és a zenéléssel keresi kenyerét.

Jánoki Márió kiskora óta látássérült egy orvosi műhiba miatt. Ma már azt vallja, ez kellett ahhoz, hogy igazi szenvedélyére, a zenére rátaláljon. A 30 éves művész zenei alapokat készít és saját dalokat is ír, álma pedig a nagyszínpad. Márió már tömérdek díjat bezsebelt nemzetközi zenei fesztiválokon, tehetségét pedig már többen is felfedezték, így mostanra a zenélésből él.

Márió otthoni stúdiójában készíti a zenei alapokat és már saját dalokat is ír. Fotó: Vaskó Tamás

„Az elsőszámú érzékszervem a fülem és a szívem"

Márió mára úgy véli, hogy mindent, amit az élet elvett tőle azzal, hogy nem lát, azt a zenével visszaadta. A fiatal művészre kétéves korában talált rá a muzsika, ötéves kora óta pedig képezi is magát. Hangszere a zongora, de profin énekel is, így nem csoda, hogy sokan felfedezték már tehetségét, például a néhai Lang Györgyi is, akivel egy színpadon is állhatott. 

A Ripostnak Márió elmondta, hogy többször is próbálkozott már hazai tehetségkutatókon, de ott sajnos nem jutott át a rostán, az igazi visszajelzést munkájára azonban az adja, hogy mára a zenéből él és rendszeresen lép fel népszerű budapesti éttermek zenei estjein.

Nagy álmom, hogy nagyszínpadon tudjak fellépni, és most minden időmet az köti le, hogy a karrieremre koncentrálok. Célom, hogy nagyobb nyilvánosság előtt mutathassam meg tehetségemet, így saját dalokat is írok 

– tette hozzá Márió, aki saját TikTok-csatornájára tölti fel dalait és a feldolgozásokat. 

 

 

origo.hu

18 fontos megállapodást írt alá Magyarország és Kína

origo.hu

Fürdőruhában mutatta meg gigantikus melleit a magyar szépség

borsonline.hu

Nagyszüleink még ismerték: te vajon tudod, mit jelentenek ezek a régi szavak?

vg.hu

Már nem Kína Németország első számú kereskedelmi partnere

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

origo.hu

Egy szál bugyiban, az ágyon, hatalmas terpeszben fotózták Cinthya Dictatort

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Tragédia Szalántán: szerelmespár halt szörnyet a balesetben

INSIDER

Mindenüket elvesztették a szegedi robbanásban: megható módon próbálnak segíteni a dajkán és kisfián

INSIDER

Menczer Tamás: Magyar Péter ennél baloldalibb már nem is lehetne - Videó

INSIDER

Szentkirályi Alexandra: Karácsonyék kitiltanák az autók kétharmadát Budapestről