Létrehozva: 2023.08.26.

Váci horrorbaleset: versenyezhettek a fiatalok

Többen is úgy tudják, hogy gyorsulási versenybe kezdtek a fiatalok a kocsikkal, ez követelte egy 16 éves lány és egy 18 éves fiú életét, akik ráadásul be sem voltak kötve. Információink szerint egy harmadik utas, még egy lány ült eredetileg az autóban, ám ő a baleset előtt megijedt és kiszállt. Ez mentette meg az életét.

Mint arról korábban lapunk már beszámolt, borzalmas, két fiatal életét követelő tragédia történt csütörtökön éjjel Vácon. Egy autó előzés közben elvétette a manővert, lesodródott az útról, megugrott a padkán és nekicsapódott egy fának, majd a tetején állt meg. A sofőr, a 18 éves Ricardo és utasa, a 16 éves Zsaklin nem volt bekötve, mindketten kirepültek az autóból. A helyszínre érkező mentők már nem tudtak segíteni rajtuk, mindketten azonnal meghaltak. A fiatalok családtagjai azonnal a helyszínre siettek, és a rendőrségi helyszínelés végéig ott is maradtak. Összetörte őket a tragédia, Ricardo édesanyja a földre feküdt halott fia mellé. A váci horrorbaleset két családot is tönkretett.

Váci horrorbaleset: két fiatal vesztette életét a borzalmas tragédiában. Fotó: Mihádák Zoltán

Gyorsulgathattak a baleset előtt

A balesetről szóló rendőrségi közlemény szerint "egy személygépkocsi sofőrje kezdett előzésbe, amikor a manőver után lehaladt az útról és fának ütközött". A Ripostnak nyilatkozó nagymama ugyanerről számolt be, azt mondta, unokája két autót akart megelőzni, amikor megdobta a padka a kocsit, és vezetője nem tudta az úton tartani. A Ripost információi szerint azonban nem egy szimpla előzés volt ez, hanem az autók közötti gyorsulási verseny része. Az internetezők közül is többen így tudják, és rengetegen írnak arról, hogy Vác belterületén gyakoriak az illegális gyorsulások és driftelések. Lapunk a Pest Vármegyei Rendőr főkapitányságtól azt a tájékoztatást kapta, hogy a hatóságok a másik autónak a balesetben játszott szerepét is vizsgálják.

A fiatalok kirepültek az autóból, ami rájuk esett. Fotó: Mihádák Zoltán

Kiszállt a harmadik utas

Ezt támasztja alá az az információ is, ami a Ripost birtokába jutott. Eszerint eredetileg hárman ültek a végzetes balesetet szenvedő autóban, egy fiatal lány azonban megijedt a versenyzéstől, ezért a tragédiát megelőző percekben kiszállt az autóból. Vélhetően a biztos haláltól mentette meg a döntése. 

Virrasztást tartanak a fiatalokért

Hogy pontosan hogyan is történt a baleset és mik voltak a körülmények, azt majd a szakértői vizsgálatok hivatottak kideríteni. Mint azt Ricardo nagymamája lapunknak elmondta, unokájának friss jogosítványa volt, az autót pedig éppen most kapta édesapjától. A fiatalokért virrasztást tartanak a temetésig. 

 

origo.hu

Vlagyimir Putyin nevét skandálták a román szurkolók az ukránok elleni meccsen

ripost.hu

Egykori testőre kitálal Angelina Jolie piszkos húzásairól

borsonline.hu

"Kínt, szenvedést látok" - A magyar jósnő szerint ekkor jön a világvége

mandiner.hu

Németország a magyar álláspont mellett döntött – a kancellárnak máris magyarázkodnia kell

ripost.hu

A tudósok is kővé dermedtek attól, ami az óceán mélyéről előkerült

mandiner.hu

Na, megvolt hát az első Magyar Péter-i értelemben vett nemzeti konzultáció, be is érkeztek a megfelelő válaszok – és akkor most áradjon a Leffe!

ripost.hu

Most jött a hír: brutális baleset történt, folyamatban a mentés

mindmegette.hu

Nem sikerült zökkenőmentesen Katalin hercegné visszatérése

ripost.hu

Most jött a hír: balesetet szenvedett a sikeres sportoló, nem tudták megmenteni

ripost.hu

3 csillagjegynek különös üzenetet küld idén nyáron az őrangyala

ripost.hu

Most érkezett: mentőhelikopter szállt le az M5-ösön, roncsok mindenütt

ripost.hu

Áll a forgalom Budapest felé: rohannak menteni

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Brüsszel bosszúja: Mi védjük Európát, mégis gigabüntetést kaptunk

INSIDER

Kormányinfó: kiderült, mit gondol a kormány a választás eredményéről

INSIDER

Megállapodott Orbán Viktor és a NATO-főtitkár: nem mennek magyar katonák Ukrajnába

INSIDER

Magyar Péter tévés hisztije megint bizonyította: erőszakos, nárcisztikus személyiség

INSIDER

Kíméletlenül robban be a hőség az országba, emelték a riasztás fokozatát – Időjárás

INSIDER

Orbán Viktor: Brüsszelben semmibe vették az európai emberek akaratát

INSIDER

Halott emberek ujjaitól rettegnek a Bükkben - Galéria

INSIDER

Elkezdődött az EU-csúcs, Orbán Viktor rengeteg vezetővel tárgyal