Létrehozva: 2023.08.09.

„Értesítettük a rendőrséget” – külföldi férfiak fotózgatják a gyerekeket Gödöllőn

Több szülő is felháborodott két külföldi férfi viselkedésén, ugyanis azok folyamatosan a gyerekeket fényképezték a játszótéren. Bejelentették az esetet a rendőrségen.

Felháborodott szülőktől zeng az egyik gödöllői Facebook-csoport. Ahogy arról a szülők beszámolnak, Gödöllőn a főtéren lévő játszótéren megjelent két külföldi férfi, akik köszöngettek az ott játszó gyerekeknek, majd többüket le is fényképezték. Az egyik édesanya bejelentést tett a rendőrségen. 

Most is a gyerekek fényképeit nézegetik? Fotó: Facebook

 Tegnapelőtt a kislányommal a gödöllői főtéren voltunk, a játszótéren, ahol sok kisgyerek volt szokás szerint

 – írta posztjában egy anyuka. "Arra lettem figyelmes, hogy két fiatalabb, 18-25 év körüli srác fotózgat a kisgyerekek között. Nemcsak egymást, hanem a gyerekeket is! Hallottam, hogy nem magyarul beszéltek, így biztos, hogy külföldiekről van szó. Először próbáltam arra gondolni, hogy biztos csak tetszik nekik a játszótér és biztos, hogy nem a gyerekek miatt csinálják ezt, de ebben a pillanatban az egyik anyuka elkezdett kiabálni. Azt mondta az apukák felé fordulva, hogy: „Láttátok, hogy a gyerekeket fotózza!” 

Több szülő is észrevette, hogy a két férfi fényképezgeti a gyerekeket. Illusztráció: Kaltenecker Kristóf

Az anyuka beszámolója szerint a két srác ekkor sarkon fordult és elhagyta a játszóteret. 

 Gondoltam, hívom a rendőrséget, de akkor már elmentek

 – folytatta. "Ezután másnap ismét kimentünk a játszótérre, ahová most a férjem is elkísért minket. A két srác ismét megjelent. Lefényképeztek engem és a kislányomat is. Úgy csináltak, mintha egymást fotóznák, ugyanúgy, mint korábban, viszont ennyi se volt elég nekik, mert ezután hangosan köszöngettek a kislányomnak, meg integettek neki. Ekkor üvöltöttem rájuk, hogy hagyják ezt abba… Ameddig ott voltak, végig furcsán viselkedtek. Mindig úgy álltak be a fényképükhöz, hogy abban legalább egy gyerek benne legyen… Azért tettem közzé ezt, hogy figyeljen mindenki, ne essen baja a gyerekeknek. Mi bejelentettük az esetet a rendőrségen" – zárta szavait. 

Megkerestük a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, valóban történt-e ilyen bejelentés. Akik az alábbi választ adták:

"A rendőrségre két bejelentés érkezett, miszerint Gödöllő főterén külföldi férfiak nőket és gyermekeket fényképeznek. Kollégáink a helyszínt ellenőrizték, szabálysértésre, bűncselekményre okot adó körülmény nem merült fel. A rendőrök a fentiektől függetlenül, visszatérően járőröznek a környéken" - írták. 

 

origo.hu

60 éves lett A farm, ahol élünk tinisztárja, így néz ki most – képek

origo.hu

Fürdőruhában mutatta meg gigantikus melleit a magyar szépség

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

hirtv.hu

Rengeteg személy tűnik el Németországban

ripost.hu

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

vg.hu

Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó

origo.hu

Egy szál bugyiban, az ágyon, hatalmas terpeszben fotózták Cinthya Dictatort

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Tragédia Szalántán: szerelmespár halt szörnyet a balesetben

INSIDER

Mindenüket elvesztették a szegedi robbanásban: megható módon próbálnak segíteni a dajkán és kisfián

INSIDER

Menczer Tamás: Magyar Péter ennél baloldalibb már nem is lehetne - Videó

INSIDER

Szentkirályi Alexandra: Karácsonyék kitiltanák az autók kétharmadát Budapestről