Létrehozva: 2023.06.09.
Módosítva: 2023.06.12.

Ez most komoly? A semmibe nyílik Niedermüller 40 milliós liftje

Hiába készült lift a Király utcai társasházban 40 millió forintért, a nyugdíjasok továbbra is lépcsőzni kényszerülnek. Az önkormányzat közreműködésével készült felvonó ajtajai ugyanis szó szerint a semmibe nyílnak. A polgármester a koronavírus-járványra fogja, hogy már egy éve áll az építkezés, a kivitelező levélben kért elnézést a lakóktól.

Ilyet se látott még Budapest! A semmibe nyílik a lift a VII. kerületi Király utcában! A körfolyosós házban épített liftnek a világon semmi más haszna nincs, mint hogy el lehetett rá költeni 40 millió forintot. Ami Karácsony Gergelynek a Blaha vécé, az Niedermüller Péternek ez a lift – írja Bohár Dániel riporter a Facebook-oldalán. 

Ez a liftet valahogy nagyon nem sikerült összehozni  Fotó: Facebook

A riporter meg is örökítette a „csodálatos” építményt, pirossal bekarikázva, hol kellene a lakóknak kiszállniuk.

Íme a DK-s Niedermüller Péter eddigi legnagyobb teljesítménye.

– tette hozzá. A lift abból a közös költségből épült, amit a lakók adtak össze. A beruházás egy éve áll és a lakók egyre idegesebbek. A kivitelező állítólag levélben kért elnézést, mint írja: „rosszul mérték fel a helyszínt”, bár nagyobb felmérés ahhoz nem kell, hogy lássa az ember: a semmibe nyíló liftajtókkal a lift nem lesz használható.

Niedermüller Péter válaszában arra hivatkozik, hogy a lakók döntöttek a liftről és ők választották ki a kivitelezőt, neki mindehhez semmi köze, mossa kezeit. Vagyis a lakók a hibásak szerinte. A házban  önkormányzati lakások is vannak, aminek az önkormányzat a tulajdonosa – vagyis akkor mégiscsak az önkormányzat a hibás? Niedermüller még a kivitelezőre mutogat, amelyik „a covid miatti anyaghiány” következtében állt le több mint egy évvel ezelőtt, de „azt ígérte, hamarosan befejezi”. Csak csöndben kérdezzük: ha a polgármesternek semmi köze az egészhez, akkor honnan tudja, mit ígért a kivitelező és mire hivatkozik?

Persze, ahogy Karácsony Gergelynek, úgy Niedermüller Péternek sincs semmi köze ahhoz, ami a városban történik. Egészen más dolgokkal vannak elfoglalva, mint amiért a fizetésüket kapják.

Íme a Metropol videója a helyszínről:

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

magyarnemzet.hu

Szijjártó Péter: folyamatos ostrom alatt tartanak minket Európa, egy liberális óceán közepén

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

INSIDER

Sem a drónnal, sem kutyákkal nem akadnak az eltűnt, demens Zoltán nyomára