Létrehozva: 2023.04.27.

Novák Katalin bemutatta: ezt kapja ajándékba Ferenc pápa - Fotó

A köztársasági elnökasszony az elmúlt napokban már bemutatta, hogy milyen meglepetésekkel készül a Szentatyának. Most egy különleges ruhát leplezett le.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy Novák Katalin milyen ajándékokkal készül Ferenc pápának. A köztársasági elnökasszony legutóbb bemutatta, hogy egy különleges rózsatövet ajándékoz majd a Szentatyának.

FERENC pápa
Különleges ajándékot kap majd Ferenc pápa Novák Katalintól Fotó: Alessandra Tarantino

Az államfő nemrégiben Somogy vármegyében, Andocson járt, ahol a helyiek egy különleges kéréssel fordultak hozzá.

Az andocsi kegytemplom különleges hely, ahova azért járnak a hívek, hogy gyermekáldásért imádkozzanak. Régi szokás, azok a hívek, akiknek az imája meghallgatásra talált, hálából díszes ruhát adományoznak a templomnak. Somogyi vármegyei látogatásomkor az andocsi hívek azt kérték, hogy adjam át ajándékukat Ferenc pápának, aki a templomot bazilika minor rangra emelte

- írta bejegyzésében Novák Katalin, aki hozzátette, hogy Államalapító Szent István király halála előtt Máriának ajánlotta az országot, ez a Mária-kegyruha pedig erre is emlékeztet.

Ferenc pápa magyarországi tartózkodását péntekről vasárnapig folyamatosan követhetitek a HírTV-n. Az előkészületekről és a Szentatya programjától minden részletet itt találtok.

 

 

origo.hu

Miért nem gratulált a vadítóan dögös új barátnője Lando Norris futamgyőzelméhez?

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

magyarnemzet.hu

Ez vár Szoboszlai Dominikre az új Liverpoolban az edzőjelölt jó ismerője szerint

ripost.hu

Bajnokok Ligája után teljes szétesés: óriási gondban a magyar válogatott kulcsembere

hirtv.hu

Európa a háború árnyékában + videó

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Jön a hidegfront: megbolondul az időjárás, ugrálni fog a hőmérő higanyszála

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Gulyás Gergely ezt soha nem tudta volna elképzelni Magyar Péterről

INSIDER

A Kúria is megerősítette: jogellenesen építkezett Tordai Bence

INSIDER

Bejelentették az új, lecsökkentett üzemanyagárakat - mától érvényes

INSIDER

Jön a hidegfront: megbolondul az időjárás, ugrálni fog a hőmérő higanyszála