Létrehozva: 2023.04.04.

Lakásfelújításnak indult, horror lett a vége – Több tucat emberi csont került elő a IX. kerületben– Videó!

Emberi koponyát, medencecsontot és más emberi maradványokat találtak a parketta alatt Budapest IX. kerületében, az Erkel utca egyik társasházi lakásában. Bűncselekmény nyomaira bukkantak? Hogy kerülhettek emberi csontok a parketta alá? A Ripost utánajárt.

Egy közel 110 éves épületben kerestük a rejtély kulcsát Budapest IX. kerületében, az Erkel utcában. A Ripost megtudta: a társasház egyik lakását a közelmúltban újították fel. A munkálatok során éppen a parkettát szedték fel, amikor emberi csontokra bukkantak a parketta alatt.

Budapest, IX. kerület, Erkel utca, Hartmann Teréz, szomszéd,
Hartmann Teréz, a szomszéd megerősítette: emberi csontokat találtak az Erkel utca egyik társasházi lakásának felújításakor. Fotó: Vaskó Tamás / Ripost

A szakemberek azonnal értesítették a lakás tulajdonosát, aki úgy gondolta, értesítenie kell a rendőrséget. Április 3-án késő este előbb a rendőrök, majd nem sokkal utánuk a helyszínelők is megérkeztek az Erkel utcába.

Az egyik szomszéd, Hartmann Teréz mondta el a Ripostnak, mi történt pontosan.

Én már 28 éve itt lakom. A szomszéd néni több mint 80 éves volt, tőle először a fia, majd az unokája örökölte a lakást. Most a dédunokájáé lesz az a lakás, ezért is újítják fel. Már a néni is úgy lakott itt, hogy a parketta le volt rakva és azóta nem szedték fel tudtommal, csak most

– mondta el a Ripostnak Hartmann Teréz, aki otthon volt azon az estén, amikor megérkeztek a helyszínelők.

„Felszedték az aljzatot, a parkettát és alatta az összes törmeléket, ami feltehetően még a II. világháború után került oda” – mondta a szomszéd. „Gondolom, azzal töltötték fel annak idején a lakás padlózatát. Ahogy azt felszedték, alatta találták meg a csontokat, csontdarabokat. Találtak ott két koponyát, medencecsontot, több ember csontjait.” 

A szomszéd úgy gondolja, nem valószínű, hogy gyilkosság történt, legalábbis nem az elmúlt évtizedekben, legfeljebb a háború idején.

A szomszéd feltételezése szerint a II. világháború után kerülhettek oda a csontok, amiket most megtaláltak a munkások a felújításkor.

Egyszer, amikor a dédunokával beszélgettem, ő mondta, hogy a család még az 1960-as években költözött ide, és azóta nem nyúltak a parkettához

– árulta el a szomszéd. Április 3. késő este, a rendőrök kiérkezése óta azonban még nem beszélt az új tulajdonossal, így azt nem tudja, hogyan érintette őket a különös "lelet" felbukkanása.

 

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

origo.hu

Magyar Péter EP-képviselő jelöltje a nők szellentési szokásairól csinált videót

borsonline.hu

Nekimentek Hosszú Katinkának, az olimpikon nem hagyta szó nélkül az őt ért vádakat

magyarnemzet.hu

Áldozatból bűnbak: Tuchel hibája vezetett a Bayern BL-kudarcához Real ellen?

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

origo.hu

Itt az amerikai beismerés az ukrán front háborús pokláról

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

"Mindenáron fel akart jönni" - Csaló verte át az nyugdíjast Zuglóban: hihetetlen, mi buktatta le!

INSIDER

Kormányinfó: az infláció letörésének éllovasai vagyunk az EU-ban

INSIDER

Rejtély Vácon - Gazdátlan jármű okoz fejtörést a Pest vármegyei településen

INSIDER

A poloskaszezon is korábban kezdődik idén: hogyan védekezhetünk ellenük?