Létrehozva: 2023.03.27.
Módosítva: 2023.03.27.

Kocsis Máté: Ma este megszavazzuk Finnország csatlakozását a NATO-hoz

Kocsis Máté válaszolt a finn politikusok és állampolgárok megkereséseire.

Ahogy arról korábban már mi is írtunk, óriási figyelem övezi, hogy hogy alakul Finnország NATO-csatlakozása, melybe hazánknak is nagy szerepe van.

finnek, zászló
A finnek félnek, hogy a csatlakozás után nem maradnak semleges, békés ország Fotó: Kocsis Máté - Facebook

Kocsis Máté a Facebook-oldalán szólalt meg az ügyről, mint elmondta, a hétvégén rengeteg e-mailt kapott Finnországból, melyekben sok politikus és civil aggályokat fogalmaz meg hazájuk NATO-csatlakozásával kapcsolatban. Egyebek mellett hiányolják a finn emberek döntését, azaz a népszavazást. 

A politikus szerint félnek, hogy a csatlakozás után Finnország nem marad semleges, békés ország, hiszen az Oroszországgal közös, mintegy 1300 kilométeres határszakaszuk fegyveres konfliktusok gyújtópontja lehet. Kiemelte, hogy attól is tartanak, hogy az Egyesült Államok majdkizsákmányolja Finnországot és a finn katonákat, hogy a saját érdekeit érvényesítse Oroszországgal szemben”. Mindezek alapján azt kérték, ne járuljunk hozzá az ország NATO-csatlakozásához - mondta. 

 

Ezek súlyos állítások, melyek joggal nyugtalanítanak sok finn polgárt. A mi fölfogásunk szerint az a helyes, ha minden fontos kérdésben megkérdezik az emberek véleményét. Az említett aggályokat ugyan megértjük, részben egyet is értünk velük, de már késő az ezekről szóló vitákat megnyitni. Döntöttünk, ma este 18 órakor megszavazzuk Finnország csatlakozását a NATO-hoz

 

- olvasható Kocsis Máté bejegyzésében.

Arra is kitért, hogy Magyarország a NATO és az Európai Unió elkötelezett tagja, ezért erőnkön felül mindent meg fogunk tenni a béke előmozdítása és későbbi fenntartása érdekében, ebben számíthatnak ránk a finn emberek. Majd azzal zárta sorait, hogy

Mi magyarok Finnországgal különleges történelmi barátságot ápolunk, a szövetségeseink. Megerősítést kaptunk tőlük, hogy Magyarország a jövőben megkapja az ennek szellemiségéhez igazodó, neki járó tiszteletet. Tegyünk közösen a békéért! Ne fegyverszállítások történjenek, hanem az azonnali tűzszünetet és a tárgyalások megkezdését követeljük ki!

 

 

origo.hu

Közröhej tárgya lett a Bayern és Harry Kane - BL-mémek

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

metropol.hu

Őrjöngenek a németek, magyar bíró reagált a BL legnagyobb botrányára

vg.hu

Nem értik, mi történik a Bónusz Magyar Állampapírral

metropol.hu

„Elsődleges célponttá vált” – sztárklub csábítja Marco Rossi felfedezettjét

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 10.: izgalmas találkozása lesz a Halaknak, a Skorpió nyerhet valamit

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Együttműködési megállapodást kötött a Gondosóra program és a gyógyszerészkamara

INSIDER

Figyelmeztetést adott ki az állatorvos: ez a négy kerti növény halálos a kutyákra

INSIDER

Óráink vannak hátra, brutális napkitörés várható

INSIDER

Szentkirályi Alexandra: a mostani városvezetéssel az a baj, hogy a szív és a meló is hiányzik belőle