Létrehozva: 2023.03.23.
Módosítva: 2023.03.23.

Lázár János: az ajtóm mindenki előtt nyitva áll

Az építési és közlekedési miniszter a Mandinernek adott interjújában beszélt arról, hogy mi lesz a korábban elindított beruházásokkal, hogy hogyan szavazna most az uniós tagságról, de elárulta azt is, hogy milyen a viszonya a főpolgármesterrel.

A választást követően részt vett a KDNP estjén, és megjegyezte: „Négy évig szilenciumon voltam, hagyjanak már beszélni!” Elégedett, hogy az ötödik Orbán-kormányban szóhoz jutott?

 

Ha a politikai közösség, amelyhez tartozom, igényt tart a munkámra, akkor nem ildomos válogatni. Orbán Viktornak több ötlete is volt annak kapcsán, hogy miben tudnám segíteni a munkáját, én pedig nem a probléma akarok lenni, hanem a megoldás.

Ezt a portfóliót képzelte el magának? Lehetett hallani, hogy a vidékfejlesztésre pályázik.

Hízelgőnek tartom, hogy a legnehezebb és a legbonyolultabb feladatra szoktak odaállítani. Most egy olyan ágazat rendbetételében kell főszerepet vállalnom, ahol a háború és a gazdasági válság miatt egyre nagyobb a baj. Az állami beruházások kényes terület, rengeteg pénzről van szó, ráadásul fejlesztéseket kellett felfüggeszteni csaknem 3000 milliárd forint összértékben. Embert próbáló feladat így. A kormányalakításkor a beszélgetésünk inkább arról szólt, hogyan tudnám segíteni a kabinet munkáját, nem arról, én mit szeretnék.

Célunk, hogy Magyarország Európa egyik legerősebb, a Kárpátoktól délre pedig a legmeghatározóbb helye legyen”

A Lázár Jánossal készült teljes beszélgetést a Mandineren olvashatod el.

 

origo.hu

Orbán Viktor és Hszi Csin-ping közös sajtónyilatkozatától hangos a nemzetközi sajtó

origo.hu

Fürdőruhában mutatta meg gigantikus melleit a magyar szépség

borsonline.hu

Fergeteges gólyahír: megszületett kedvenc színésznőnk kisbabája

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

hirtv.hu

Magyar Péter tovább fokozza + videó

origo.hu

Egy szál bugyiban, az ágyon, hatalmas terpeszben fotózták Cinthya Dictatort

astronet.hu

Erre lehetetlen felkészülni – együttállások a Bikában 2024.05.13-tól

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

ripost.hu

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

ripost.hu

„Telepatikusan felvettem a kapcsolatot az idegenekkel, akik megmentették az életemet!”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Tragédia Szalántán: szerelmespár halt szörnyet a balesetben

INSIDER

Mindenüket elvesztették a szegedi robbanásban: megható módon próbálnak segíteni a dajkán és kisfián

INSIDER

Menczer Tamás: Magyar Péter ennél baloldalibb már nem is lehetne - Videó

INSIDER

Szentkirályi Alexandra: Karácsonyék kitiltanák az autók kétharmadát Budapestről