Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2023.03.14.
Módosítva: 2023.03.14.

A gyermekvédelmi törvény találkozik az emberek akaratával

A Fidesz frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában nyilatkozott.

Kocsis Máté kifejtette, mesekönyvekből, reklámokból, az internet különböző felületeiről olyan szexuális irányultságokkal kapcsolatos propaganda árad a kiskorúakra, amit távol kell tartani tőlük. Kizárólag a szülőknek van joga dönteni gyermekeik neveléséről.

Felidézte, hogy az Országgyűlés tavaly fogadta el a pedofilellenes és gyermekvédelmi törvényt, amelyről komoly vita alakult ki, az unió kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen, emellett nemzetközi médianyomás nehezedett az országra, a Soros-féle NGO-k, és álcivil szervezetek széles körű támadást indítottak a szabályozás ellen.

 

Fotó: MTI / Kovács Tamás

A kormánypárti politikus érthetetlennek nevezte a baloldal miniszterelnök-jelöltjének kirohanását a gyermekvédelmi törvény ellen.

„Minden anyát és apát felháborít az, amit Márki-Zay Péter mondott”, amikor megkérdőjelezte, hogy az apa férfi és az anya nő – tette hozzá, jelezve: a baloldal jelöltje akkor járna el helyesen, ha megvárná a népszavazás eredményét, mintsem, hogy „sértegeti a más véleményen lévőket”.

Kocsis Máté a Márki-Zay Péter által kezdeményezett miniszterelnök-jelölti vitáról szólva azt mondta, a „vita nagyon beakadt a baloldali miniszterelnök-jelöltnek”.

„Ez a vita annyira fontos dolog nála, hogy most konkrétan vitában áll a nyugdíjasokkal, a vidékiekkel, a minimálbéresekkel, a fogyatékkal élőkkel, munkavállalókkal, újságírókkal, politikai elemzőkkel” – tette hozzá.

A frakcióvezető az interjúban beszélt arról is, hogy a gyermekvédelmi törvény utolsó elemeként február 1-jétől elérhető a pedofil bűnelkövetőkről szóló nyilvántartás, amivel lehetőséget kapnak a szülők arra, hogy ellenőrizzék azokat, akik a gyermekük körül felbukkannak.

Hangsúlyozta, a nyilvántartásban nevekre lehet keresni, olyan bűnelkövetőkre, akiket korábban gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekmény miatt ítéltek el.

Újabb és újabb pedofilbotrányoktól hangos a sajtó. Az egyik legutóbbi, hogy kiderült, orális szexre kényszerített egy 13 éves kisfiút az LMP korábbi politikusa. Arról, miért döbbenetes ez az újabb ügy, miért hallgat a baloldal, és mit tehetnek a hatóságok, Ifj. Lomnici Zoltánt, a Századvég Alapítvány jogi szakértőjét kérdeztük. Az alkotmányjogász arról is beszélt, hogy a baloldalnak rendkívül kellemetlenek ezek a pedofil ügyek, ugyanis ők korábban éppen a gyermekeket védő népszavazás ellen uszítottak. A szakértő szerint Kovács Gábor meg fogja kapni a büntetését, hiszen bűncselekményt követett el.

Sokkoló, de kiderült egy volt LMP-s politikusról, Kovács Gáborról, hogy a 67 éves férfi egy 13 éves diákot csalt el otthonról, és szexuális visszaélést követett el a kiskorú sérelmére. Mi az oka, hogy a baloldal a fiú diákjával szexuális viszonyt folytató óbudai tanár ügyében is hallgatott, most pedig szintén lapítanak?

Az elmúlt hetekben sorra derülnek ki a – konzervatív oldal számára felfoghatatlan és gyomorforgató – szexuális visszaélések. Először a baloldalhoz több szálon kötődő pedagógus asszisztens ügye látott napvilágot, most pedig egy volt baloldali politikusról is bebizonyosodni látszik a pedofília gyanúja.

A BALOLDAL SZÁMÁRA NEM CSAK AZÉRT KELLEMETLEN MINDKÉT ÜGY, MERT A SAJÁT POLITIKAI KÖZÖSSÉGÜKBEN TÖRTÉNNEK ILYEN ESETEK, HANEM MERT MEGKÖZELÍTŐLEG EGY ÉVE – AMIKOR A KORMÁNYPÁRTOK KIEMELT FIGYELMET SZENTELTEK A GYERMEKVÉDELEMNEK – A BALOLDALI PÁRTOK A GYERMEKVÉDELMI NÉPSZAVAZÁSSAL SZEMBEN USZÍTOTTAK.

A baloldal akkor azt az érvrendszert hozta fel, hogy a gyermekeinket ők békén hagynák, ezért nincs is szükségünk ezzel a témakörrel foglalkozni, most azonban láthatjuk, hogy mennyire tartották be az ígéreteiket, így pedig nem csoda, hogy inkább hallgatnak a történtekről.

Kovács Gábort, az LMP volt politikusát elfogták a rendőrök.FORRÁS: ORIGO

A férfi nem ismeretlen a közéletben, mert önkormányzati képviselő és országgyűlési képviselő-jelölt is volt. A rendőrség végül elfogta az LMP egykori politikusát, aki ellen pedofília gyanújával adtak ki elfogatóparancsot. Mi várható az ügyében, mit tehetnek a hatóságok?

Az elfogatóparancs után a rendőrség őrizetbe vette, majd a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte,

AMELY ELSŐKÉNT 60 NAPIG TARTHAT.

Egy 13 éves kaposvári fiú az áldozat, a gyanúsított az LMP politikusa. A 67 éves Kovács Gábor egy erdő szélén kényszerítette orális szexre a kisfiút. (A kép illusztráció!)FORRÁS: GETTY IMAGES/ISTOCKPHOTO/HELDER ALMEIDA/HJALMEIDA

A sajtóban megjelent hírek alapján a volt baloldali politikus egy 13 éves gyermekkel szemben követett el szexuális visszaélést. A Btk. szigorúan bünteti azokat a 18. életévüket betöltött személyeket, akik a 14. életévüket be nem töltött személlyel szemben szexuálisan visszaélnek, így, ha a volt baloldali politikussal szemben beigazolódnak a gyanúk, jelentős büntetésre számíthat. A Btk. jelen esetben irányadó bekezdése szerint

az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki tizennegyedik életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekményt végez, vagy ilyen személyt arra bír rá, hogy mással szexuális cselekményt végezzen, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Elfogta és őrizetbe vette a rendőrség az LMP pedofília miatt körözött volt politikusát. Kovács Gábor egy 13 éves fiúval szemben követett el szexuális visszaélést múlt szombatonFORRÁS: ORIGO

AMENNYIBEN A SZEXUÁLIS CSELEKMÉNY KÉNYSZERÍTÉS ÚTJÁN TÖRTÉNT MEG, ÚGYSZINTÉN SZABADSÁGVESZTÉSRE SZÁMÍTHAT; EBBEN AZ ESETBEN MÁR SZEXUÁLIS KÉNYSZERÍTÉSNEK MINŐSÜL A CSELEKMÉNY, ÉS

két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki a szexuális kényszerítést tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére követi el.

Az ügy részleteit még nem ismerjük pontosan, de megalapozottan várható, hogy a volt baloldali politikust a Btk. fenti pontjai alapján bíróság elé fogják állítani.

Sorra derülnek ki ezek az ügyek, és a szálak a baloldalhoz, vagy a hozzájuk köthető civil szervezetekhez futnak. Mi történik a színfalak mögött, miért védi a baloldal ezeket az embereket?

Nem titok, és a társadalom széles rétegei számára is nyilvánvaló, hogy a liberális nyugati államokban hatalmas erővel rendelkeznek a gender ideológiát, a homoszexualitást és általában véve a deviáns emberi identitásokat és viselkedési formákat népszerűsítő szervezetek.

A JOGSZABÁLYOK KISKAPUIT KIHASZNÁLVA A CIVIL SZFÉRA ÖNJELÖLT SZÓSZÓLÓJAKÉNT TEVÉKENYKEDŐ, ÁLCIVIL, ÁL-KÖZHASZNÚ SZERVEZETEK MINDEN ESZKÖZZEL IGYEKEZNEK ÉRVÉNYRE JUTTATNI SZÉLSŐSÉGES POLITIKAI ELKÉPZELÉSEIKET.

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított orális szexre kényszerített egy 14 év alatti gyereket Barcs környékén. Az elmúlt hetekben több, nagyon súlyos pedofil-bűncselekmény látott napvilágot. A kormányzat a gyermekvédelmi törvény módosítására készül

FORRÁS: SHUTTERSTOCK

Ennek a csendes hadviselésnek részeként hibátlanul zár össze a liberális phalanx, és minden olyan eszközzel védi önmagát, amelyek alapján nem terelődik rájuk a gyanú súlyos árnyéka, ezzel hallgatólagosan kifejezve a volt baloldali politikus azon helyzetét, hogy önmagára maradt. Nehéz megértenünk, hogy milyen elvek szerint szervezi önmagát a baloldal, de az látható, hogy olyan rossz helyzetben vannak, hogy nincs az az erkölcsi vagy morális határ, amikor már nyilvánosan azt mondják, hogy ez már nekik is sok, és a továbbiakban nem tudnak érték- és érdekközösséget vállalni volt politikustársukkal.

Az LMP a botrány kirobbanása után azonnal megpróbálta eltüntetni a nyomokat, nehogy bármi, a párthoz kötődő információ kiderüljön pedofíliával gyanúsított politikustársukkal kapcsolatban. Miért tették ezt, és hogyan hat ez az ügy a baloldal megítélésére?

Ez a magatartás azt jelezheti, hogy hallgatólagosan nem tudnak értékközösséget vállalni a volt baloldali politikussal, de akár azt is, hogy minden olyan dolgot megtesznek, amely részben is alkalmas lehet a szebb időket látott baloldal jelenlegi megítélésének megtartására.

MINDIG UGYANEZ VOLT JELLEMZŐ A BALOLDALRA, HOGY HA EGYIK TÁRSUK VALAMI SÚLYOSAN ELÍTÉLENDŐ CSELEKMÉNYT KÖVETETT EL: A NEGATÍV JELLEGŰ REFLEKTORFÉNYBE KERÜLT BALOLDALI POLITIKUS ÉS A BALOLDAL KÖZÖTTI ÖSSZES, NYILVÁNOSAN FELLELHETŐ ADAT, ILLETVE KAPCSOLAT ELTÜNTETÉSE, ÉS HALLGATAG VÁRAKOZÁS AZ ÜGY MIELŐBBI LECSILLAPODÁSÁIG.

Nagyon nehéz olyan esetet felidézni, ahol a baloldal a saját politikusát társadalmi erkölcsöt sértő ügyben nyilvánosan elítéli, vagy legalább közleményt tenne közzé a magatartás elítélése vonatkozásában. Amennyiben ezt jogosulatlanul várhatjuk el a baloldaltól, úgy rögtön Babits Mihály sorai juthatnak eszünkbe: „vétkesek közt cinkos, aki néma". Mind erre azért lehet hivatkozni, mert a baloldal azokat a minimum értékeket sem vallja magáénak, amely a társadalom több, mint 90 százalékának esszenciális értéket jelent, gondolva itt a gyermekeink védelmére. Amennyiben ilyen megosztó kérdésben sem tud a társadalommal értékközösséget vállalni a baloldal, és továbbra is nemzetközi érdekeket próbál érvényesíteni (értsd gender elmélet, LMBTQI vagy a pedofilok dekriminalizálása stb.) úgy nagyon könnyen bekövetkezhet az, hogy támogatottságuk olyan szintre csökkenhet, amelyet még nem látott eddig a magyar politika.

 

origo.hu

Gulácsi Péter mindent elveszített

origo.hu

Így távozott Magyarországról Hszi Csin-ping a történelmi látogatás után - kép

metropol.hu

Itt vannak a bizonyítékok, a Fradi óriásit nyert Sztankoviccsal

vg.hu

Behalhat az internet, 20 éve nem látott mágneses vihar éri el a Földet néhány óra múlva

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

vg.hu

Szomorú felvételek: egykori Malév-gép szenvedett balesetet Afrikában

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

Kiadta Ausztriának a brutális mozis gyilkost Magyarország

INSIDER

„Az angyalok őrizzék álmukat” - hátborzongató gyermeksírokra bukkant egy magyar csapat - Videó!

INSIDER

"Zsuzsi élete ajándék volt, amiért hálával tartozunk" - több százan kísérték el utolsó útjára Csire Zsuzsit

INSIDER

Borzalmas baleset Budán, rohantak menteni, a villamos is leállt