Rendkívüli bejelentést tett Orbán Viktor - Videó

INSIDER
Létrehozva: 2023.01.22.

"Sírva fakadok, ha meghallom" - Ezt jelenti számunkra Magyarország ma 200 éves Himnusza

Kölcsey Ferenc éppen 200 évvel ezelőtt, 1823. január 22-én írta a Himnuszt, ami azóta is felcsendül minden fontos ünnepünkön. Megkérdeztük az embereket, számukra mit jelent nemzetünk legfontosabb verse.

Szilveszter, iskolai ünnepségek, sportesemények és az államalapítás ünnepe - csak néhány esemény azok közül, ahol a Magyar Himnusz rendszeresen elhangzik. Mindenkinek mást jelent ez a pár sor, abban azonban a legtöbb magyar véleménye megegyezik, hogy az identitásunk és nemzeti hovatartozásunk fontos része Kölcsey Ferenc Himnusza. 

-
A kézirat szerint január 22-én tisztázta le a verset Kölcsey Ferenc. Fotó: MTI

A nemzeti öntudatot erősíti

A Himnusz egy nemzet összetartozását jelképezi, de mindenkinek megvan a személyes élménye, kötődése is.

Számomra nagyon sokat jelent ez a vers, mert ez volt az első, amit fejből megtanultam, még a nagymamámtól, óvodásként

- árulta el lapunknak Edit. 

Egy nagyon erős vers, a magyar identitás része - tette hozzá. Zsolt szerint minden, ami jó, az benne van a Magyar Himnuszban

Amikor a Himnuszt hallom, akkor büszkeség tölt el, hogy magyar vagyok

 - emelte ki. 

Így érez Szabolcs is, akinek a sporteseményekhez kötődik leginkább nemzetünk verse. 

- Én nyomon követem a kézilabdát, és az egy eléggé meghatározó pillanat volt, amikor a női és a férfi válogatott nyert, és felcsendült a Himnusz. Diadalmas érzés ilyen győzelmi pillanatban meghallani - véli. 

Kölcsey Ferenc
Kölcsey (képünkön) versét Erkel Ferenc zenésítette meg 1844-ben. Fotó: MTI

Mély érzelmeket és büszkeséget kelt

Sírva fakadok, ha meghallom. Nagyon szeretem a Himnuszt

 - mondta lapunknak Landek Lajosné, aki nyugdíjasként már jobbára csak a televízióban hallja a Himnuszt, valamilyen eseményhez kapcsolódóan. 

- Nagyon fontosnak tartom, hogy a mai gyerekek is megtanulják ezt a verset, és nem csak azt a részét, amit énekelni szoktunk, hanem az egészet - tette hozzá. Horváth Tamás szerint, bár kissé szomorkás a vers szövege, ez is emlékeztet minket országunk történelmére: 

- Mély érzéseket kelt bennem a szövege és a dallama is. Ilyenkor mindig elgondolkodom, hogy honnan jöttünk és hová tartunk - mondta Tamás. 

Már térkép is készült hozzá

A Pécsi Tudományegyetem Földrajzi és Földtudományi Intézetének munkatársai, dr. Tésits Róbert és dr. Alpek B. Levente térképre vitték a Himnuszban szereplő földrajzi helyeket. A szakemberek remélik, hogy az ábra az álmosdi Kölcsey Ferenc Emlékházban kaphat majd helyet, a költő életével kapcsolatos kiállításon.

Ez a nap a Magyar Kultúra Napja

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük, ugyanis a kéziraton szereplő dátum szerint Kölcsey Ferenc január 22-én írta meg a Himnuszt, 1823-ban. Az emléknapon a magyarság szerte a világban megemlékezik a magyar kulturális értékekről kiállításokkal, koncertekkel és irodalmi eseményekkel.

 

 

origo.hu

Változott a földtörvény, ez sokakat érinthet

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

Idegenek fotózzák a magyarok otthonait, utcáit - ezt tedd, ha Te is érintett vagy

magyarnemzet.hu

Patkánydarabkákat találtak a szeletelt kenyérben, több mint százezer csomagot hívnak vissza

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

mandiner.hu

Mateusz Morawiecki elsőre meglepő tényt árult el Orbán Viktorról

origo.hu

Újabb hír érkezett a rákos beteg Katalin hercegnéről

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Rendkívüli bejelentést tett Orbán Viktor - Videó

INSIDER

Magyar Péter csúnyán felsült, a követői fogják a fejüket

INSIDER

Cukorbetegként is élhetnek teljes életet a gyerekek - ebben segít az Egy Csepp Figyelem Alapítvány

INSIDER

Döbbenetes szám, ennyi embert érint a demencia Magyarországon