Létrehozva: 2022.11.25.

Kíváncsi vagy, mit rejt a cipősdoboz? – Videó

Megmutatjuk, milyen ajándékokat csomagoltak a gyerekek rászoruló társaiknak.

Kisiskolás gyerekek ácsorognak a budapesti Városháza parkban, vállukon szinte nagyobb szatyrokkal, mint ők maguk. A szatyrok pedig karácsonyi papírba csomagolt cipősdobozokat rejtenek, amelyekbe saját ajándékaikat csomagolták: játékokat, édességet, ruhákat, amikről szívesen lemondanak annak érdekében, hogy másoknak is jusson az örömből. Olyan gyerektársaiknak szánják ugyanis őket, akik a hétköznapokban nélkülöznek, így ünnepekkor viszont talán az ő arcukra is sikerül mosolyt csalniuk az ajándékokkal. 

Baptista iskolások várják, hogy átadhassák ajándékaikat (Fotó: Csóka Ferenc/Ripost)

Az idei első dobozokat a Pannonhalmi Béla Baptista Általános Iskola tizenöt tanulója adta át a Baptista Szeretetszolgálat központi gyűjtőhelyén, ahol péntektől fogadják az ajándékokat. Az egyházi szervezet idén már tizenkilencedik alkalommal hirdette meg hagyományos Cipősdoboz Akcióját, amelynek során támogatóik segítségével az adventi időszakban országszerte sokezer cipősdoboznyi ajándékot gyűjtenek össze és juttatnak el hátrányos helyzetű gyermekeknek

Tavaly az egészségügyi válsághelyzet ellenére is több mint 50 ezer ajándékkal leptük meg a gyerekeket, de bízunk abban, hogy idén ezt az eredményt is sikerül felülmúlni. Ráadásul most az ukrajnai háború is ráveti árnyékát az ünnepre, ezért kárpátaljai és onnan Magyarországra menekült családoknak is szeretnénk segíteni

– mondta el a Ripostnak Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke. 

A 37. csomagot átadó Béres Alexandra és Szilágyi Béla (Fotó: Csóka Ferenc/Ripost)

Az akció jószolgálati nagykövete Béres Alexandra, Dobó Kata és Király Viktor is, háziasszonya pedig Ördög Nóra

Szerintem fontos, hogy ha tudunk így is támogatni olyan gyerekeket, akik hátrányos helyzetűek, akkor legalább nekik is egy kicsit szebb lesz a karácsonyuk

– hangsúlyozta a Ripostnak Király Viktor.

A csaknem 400 gyűjtőhely listáját a ciposdoboz.hu oldalon találod, ha viszont nincs lehetőséged személyesen elmenni a gyűjtőpontokra, ide kattintva online is eljuttathatod adományodat, amelyből karácsonyi ajándékokat vásárolnak a rászoruló gyerekeknek.

Nézd meg a helyszínen készült videónkat, amelyben megmutatjuk, milyen ajándékok kerültek a cipősdobozokba!

 

origo.hu

Már a babát tervezi a Házasság első látásra sztárja új szerelmével

origo.hu

A legkisebb bikinijében napoztatja formás testét a magyar szépségkirálynő

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

hirtv.hu

Bayer Zsolt bemutatta a Magyar Péter-féle korlátozás „legfontosabb” eszközét + videó

ripost.hu

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

hirtv.hu

Ottó: Épelméjű ember számára elképzelhetetlen, hogy fölvegye a feleségét úgy, hogy ő nem tud róla + videó

origo.hu

Zimány Linda kerek mellei kiesnek a szűk bikinifelsőből

astronet.hu

Erre lehetetlen felkészülni – együttállások a Bikában 2024.05.13-tól

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

Kihúzták az ötöslottót, ezek voltak a vagyont érő nyerőszámok

INSIDER

„Még mindig hallom a sikolyokat ”- Kóbor lelkekkel beszélgetett a magyar szellemvadász csapat - Videó!

INSIDER

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

INSIDER

Ettől fájhat a fejed: durva kettős front zavarja meg a kora nyárias időt, ekkor éri el az országot