Létrehozva: 2022.08.13.

Kiadták a riasztást: brutális jégeső csap le az országra

Szinte a teljes országra kiadták a riasztást a zivatarok miatt.

Szombat

Napközben északkelet felől erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet, és főleg délután alakulnak ki elszórtan záporok, zivatarok. Az északkeleti szél megerősödhet. 30 fok körül alakul a hőmérséklet csúcsértéke.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat három megyén kívül a teljes országra elsőfokú riasztást adott ki a zivatarok miatt. Mint írták, elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!

 

Vasárnap

A napsütés mellett gyakran erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet, és délután főleg a keleti területeken kell számítani záporokra, zivatarokra. Az északi, északnyugati szél élénk lesz. 26 és 31 fok közötti értékeket mérhetünk a délutáni órákban.

Hétfő

Sok napsütésre van kilátás, kevés gomolyfelhővel. Zápor, zivatar csak elszórtan fordulhat elő. A délnyugatira, nyugatira forduló szél megélénkül. Egyre több helyen emelkedik 30 fok fölé a hőmérséklet - írta a Köpönyeg.

origo.hu

Elképesztő siker a történelmi jelentőségű magyar-kínai csúcstalálkozó

origo.hu

Fordulat jön a háborúban Putyin miatt

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

mandiner.hu

Ezen az úton nem Ausztriát fogjuk utolérni, hanem Angolát és Pakisztánt

ripost.hu

Tragédia Szalántán: szerelmespár halt szörnyet a balesetben

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

ripost.hu

„Telepatikusan felvettem a kapcsolatot az idegenekkel, akik megmentették az életemet!”

ripost.hu

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Tragédia Szalántán: szerelmespár halt szörnyet a balesetben

INSIDER

Mindenüket elvesztették a szegedi robbanásban: megható módon próbálnak segíteni a dajkán és kisfián

INSIDER

Menczer Tamás: Magyar Péter ennél baloldalibb már nem is lehetne - Videó

INSIDER

Szentkirályi Alexandra: Karácsonyék kitiltanák az autók kétharmadát Budapestről