Ilyen lesz sorkatonai szolgálat Európában

POLITIK
Létrehozva: 2022.08.28.

Az autósok figyeljenek: közleményt adott ki a honvédség

Katonai járművek közlekedésére kell számítani több útvonalon.

Szerző Ripost

Megnövekedett katonai járműforgalomra lehet számítani augusztus 29-én 4 és 9 óra között az alábbi útvonalon: Szolnok - M4 - M0 - M7 - 8-as számú, valamint a 77-es számú főút - Újdörögd.
Szintén fokozott forgalomra kell számítani szeptember 2-án 8 és 13 óra között az Újdörögd -77-es számú főút - 8-as számú főút - M7 - M0 - M4 - Szolnok útvonalon.


A Magyar Honvédség kéri a járművezetőket, hogy a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai járműveket, mivel azok mérete és sebessége, valamint a konvojok hossza és haladásának módja eltér a mindennapi közúti közlekedésben megszokottól. Mivel a zárt menetoszlop járművei közé nem hajthat be civil gépjármű, a járművek haladását a konvoj elején és végén kísérőjárművek biztosítják. Kérjük, hogy a katonai járművek közelében minden esetben az aktuális útviszonyok, valamint az időjárási és látási körülmények figyelembevételével közlekedjenek.
 

A Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva arra törekszik, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát.

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

metropol.hu

A rákos hercegné egyértelmű üzenetet küldött Harry és Meghan számára

magyarnemzet.hu

Tompos Kátya elénekelte a kedvenc dalát, és ezt most bárki megnézheti + videó

ripost.hu

Ledöbbentek a rajongók: elképesztő dolog derült ki Michael Jacksonról

magyarnemzet.hu

Jó hír érkezett a nyugdíjasok számára, ennyit nőhet az ellátásuk idén

ripost.hu

Szabad-e megenni a kukacos cseresznyét?

mindmegette.hu

Minden háztartásban ott vannak, és titkon zabálják az áramot: szabadulj meg a fantomfogyasztóktól!

ripost.hu

Ez most jól jön, Szoboszlai óriási előnybe került a Liverpool edzőjénél

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: ha ezt helyesen megoldod, az emberek felső 2 százalékába tartozol

ripost.hu

Ben Affleck borzalmasan néz ki, egy üveg piával a kezében sétált - Fotó

ripost.hu

Ugrik a Porsche, új autót kap Gulácsi Péter és Orbán Willi

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Több százezren érkeznek ma az ország minden pontjáról a fővárosba

INSIDER

Orbán Viktor is beszédet mond a Békemeneten - mutatjuk a részleteket

INSIDER

Beindult a légkör: brutális, ami célba vette Budapestet - fotó

INSIDER

"Két nő kezében van a jövő" - Orbán Viktor fontos interjút adott egy francia lapnak

INSIDER

Itt vannak az első képek: már most gyűlik a tömeg a Békemenetre

INSIDER

Ha Gmailt használsz, erről tudnod kell!

INSIDER

"Házhoz megy a kaszás" - Egy ország imádja a magyar vállalkozó humoros hirdetését

INSIDER

Ez durva: az egész országra riasztást adtak ki - Időjárás