Létrehozva: 2022.07.08.

Megvan, honnan kerülhetett szalmonella a belga csokiba

A belga csokoládégyár 23 különböző ponton vett mintát, hogy megállapítsa, hol szennyeződhetett a csoki.

Szerző Ripost

A belga csokoládégyárban észlelt szalmonellafertőzés a Vandamme cég komáromi gyárából származó szójalecitin teherautóra rakodásakor következhetett be - közölte a gyártó az MTI-vel. Azt írták, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) július 4-én arról tájékoztatta a céget, fennáll annak lehetősége, hogy egy, a Barry Callebaut belga csokoládégyárában történt szalmonellafertőzés összefüggésbe hozható a cég komáromi gyárából származó szójalecitin szállítmányokkal. 

 "Mivel az élelmiszerbiztonság rendkívül fontos számunkra, azonnal megtettünk minden lehetséges lépést, és vizsgálatot indítottunk, hogy felderítsük az esetleges fertőzés nyomát" 

- írták, hozzátéve, hogy a gyár 23 különböző pontján vett minta mindegyike negatív lett a szalmonella jelenlétére. 

Pozitív lett azonban az a minta, amely az érintett lecitintételek Belgiumba történő szállításáért felelős fuvarozó teherautójából származik. Ebből arra következtettek, hogy a szennyeződés feltehetően a szójalecitin üzemből való kikerülése és a tartálykocsiban elhelyezése között következhetett be. Megjegyezték azt is, a fuvarozó összes többi teherautójából származó minta ugyancsak negatív lett. 

 Ismertették: a lecitint szójababból vonják ki, ezt az élelmiszer-adalékot a csokoládé emulgeálószereként használják, hogy a terméknek megfelelő viszkozitást, sűrűséget adjanak. A szójalecitin gyártásának minden egyes lépése rendkívül szigorú higiéniai körülmények között, zárt rendszerben történik, ami szinte teljesen kiküszöböli a lehetséges szennyeződések kockázatát. 

A szennyeződés okának felderítése érdekében továbbra is konstruktívan együttműködnek a Nébihhel - írták. Hozzátették, várják, hogy a hatóság mintagyűjtése is megerősítse a vizsgálatuk eredményét. "Amint értesültünk a lehetséges szennyezésről, a lecitingyártást leállítottuk, a folyamatban lévő vizsgálat lezárultáig annak előállítása szünetel. A már meglévő lecitinkészletet zároltuk"

- ismertették. A belga csokoládégyár, a Barry Callebaut és ügyfelei időközben megtették a szükséges lépéseket, hogy ne szállítsák ki a fogyasztókhoz a termékeket, amelyekben az adott lecitin tételeket használták - írták

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

hirtv.hu

Érdekes hangfelvételek kerültek a Mediaworkshöz Karácsony kampányáról

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Kölcsön adta az autóját a 4 gyermekes anya, 150 ezer forintja bánta

INSIDER

"Csak az maradt nekem, ami a tűz idején rajtam volt" – mindene odalett az egykori állami gondozott Istvánnak

INSIDER

Emberi csontokat találtak az ajkai csónakázótóban: hátborzongató, hogyan kerülhettek oda

INSIDER

Imaláncot indítottak a 8 éves Gergőért, kegyetlen kór támadta meg