Létrehozva: 2021.12.09.

Kettészakad az ország: ónos eső és havazás miatt adtak ki riasztást

Nagy mennyiségű csapadék van kilátásban kiadós havazással és ónos esővel. Nyolc megyében adtak ki figyelmeztetést, mutatjuk, hol.

Szerdán késő este egy csapadékzóna érkezett hazánk felé. Az Alpokalján már kezdetben is havazás várható, míg a Dunántúl más részein havas esőre, ónos esőre lehet számítani.

Csütörtökön a hajnali órákra az ónos eső már a Dunántúl középső és keleti felére is kiterjed, de kiemelten Veszprém megyében.

Ónos eső miatt másodfokú, még a havazás miatt elsőfokú riasztás van érvényben
Fotó: OMSZ

Egész nap erősen felhős, vagy borult lesz az ég, és délnyugat felől egyre többfelé várható csapadék: a kb. Balaton-Budapest vonaltól északnyugatra havazás, máshol eső, havas eső valószínű. A Tiszántúlon alig lesz csapadék. 0 és +7 fok között változik a hőmérséklet – a délkeleti tájakon lesz a legenyhébb idő, míg a havas északnyugaton a leghidegebb. A keleti, majd az északnyugati szél megélénkül, ami a Bakonyban néhol hordhatja a havat.

Pénteken erősen felhős, párás, néhol tartósan ködös idő lesz. A Tiszántúlon fordul elő még vegyes csapadék, máshol csak szitálás, ködszitálás lehet. +1, +3 fok valószínű délután – írja a Köpönyeg.

Szombaton marad a borongós idő, pára-illetve ködfoltokkal. Napközben a déli tájakon már előfordulhat havas eső, eső. Az északias szél megélénkül. Csak kevéssel alakul fagypont felett a maximum.

Vasárnap borult időre van kilátás, és dél, délkelet felől egyre többfelé várható havazás, keleten azonban inkább eső, havas eső eshet. Hideg téli idő várható, 0°C körüli csúcsértékkel.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

mandiner.hu

Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

INSIDER

Sem a drónnal, sem kutyákkal nem akadnak az eltűnt, demens Zoltán nyomára