Létrehozva: 2021.11.03.

„A sors vitt arra minket” – életet mentett a budapesti házaspár, azonnal rohantak a mentők és a rendőrök Újpestre

Fontos, hogy figyeljünk egymásra, a körülöttünk lévőkre!

Néhány napja éjfél után tartott hazafelé egy házaspár a férj születésnapjáról, amikor figyelmetlenségből nem kanyarodott le a férfi a megszokott útra, így az újpesti Pozsonyi utcánál akartak visszafordulni. Talán a sors keze, hogy akkor épp arra mentek, mert észrevettek valakit egy villanyoszlop mellett álldogálni: egy idős bácsi volt az.

Képünk illusztráció (Fotó: Pixabay)

„Mondtam a páromnak, hogy azonnal fordulj vissza valahogy!” – emlékezett vissza a helyiek Facebook-csoportjában a feleség. „Egy bácsi volt, aki elmondása szerint 10 órája volt ott egy szál pizsamában, zokniban! Ebben a hidegben!”

A Ripost elérte a hős asszonyt, aki elmesélte, mi történt ezután:

„Ez nem egy forgalmas út éjjel. Úgy gondolom, a sors vitt arra minket, nem szoktunk arra járni. Kihűlt volna reggelre!” – kezdte a hölgy. „Hullafáradtak voltunk a párommal, de akkor is mondtam, azonnal forduljunk vissza! A bácsi állítása szerint busszal érkezett, és már 10 órája ott állt. Ám azt is állította, hogy 1980-at írunk, így semmi sem biztos abból, amit mondott. Annyi bizonyos, hogy át volt fázva, jéghideg volt már mindene, ráadásul éhes és szomjas is volt – és még ki tudja egyébként milyen gyógyszereket szed, amit ki tudja mióta nem vett be! A nevét szerencsére meg tudta mondani. Én azonnal hívtam a segélyhívót, addig a párom visszaszaladt a mellettünk lévő benzinkútra, hogy forró teát, meg valami ételt vegyen neki. Aztán gyorsan jöttek a rendőrök, aztán a mentők is.”

A mentők további tájékoztatást nekik nem tudtak adni a bácsiról, sem arról, hogy melyik kórházba viszik be, mivel nem a rokonai. Mindenesetre még vettek neki némi ételt, amit az indulás előtt odaadtak a bácsinak, és elköszöntek tőle.

Rengeteg elismerő komment

Bár a feleség kiemelte, hogy nem dicsőségből osztotta meg a történetet, hanem azért, hogy figyeljünk jobban egymásra, rengeteg hálálkodó komment érkezett a poszt alá.

„Nincsenek véletlenek, nagy köszönet a figyelmességetekért, emberségért, és, hogy felhívjátok a problémára a figyelmet!” – írta valaki.

„Elismerésem!!! Vannak még önzetlen, jó szándékú emberek. A Bácsi részéről ez közvetlen életmentés volt. Az Isten áldja meg Önöket!” – fogalmazott egy másik kommentelő.

„Minden elismerésem nektek. Le a kalappal, jó emberek vagytok. Hála istennek, talán időben érkeztetek a bácsi segítségére, mert történhetett volna rosszabb is. Sajnos hasonló helyzetben vagyok, az édesanyám is demens beteg, nagyon nehéz a gondozása. Már ő is megtette, hogy éjszaka kiment a lakásból, de időben észrevettem. Gratulálok még egyszer nektek!” – jegyezte meg egy harmadik hozzászóló.

Figyeljünk oda!

„Figyeljünk egymásra! Fogalmam sincs hány autó, hány ember ment el mellette! Soha nem tudhatod, mikor kerül ilyen helyzetbe akár a te idős hozzátartozód is, például demencia miatt! Figyeljünk oda mindenkire, akár idős, akár kisgyermek, bárki, aki bajban van, megérdemli a segítsünk, ne menjünk el mellette” – zárta gondolatait a fiatal nő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Erős széllel jönnek a zivatarok

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

life.hu

Vihar a paradicsomban: repedezik Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

vg.hu

Gyorsforgalmi átadás-dömping: kedden újabb autóutat adnak át Magyarországon

origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

mindmegette.hu

Az itthon kapható legolcsóbb lisztet, tejet és párizsit vizsgálták, problémát találtak

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Rengeteg dokumentum és hanganyag szivárgott ki Karácsony kampányáról

INSIDER

Nagyon meglepte az embereket a BKK, ilyet csak ritkán láthatunk

INSIDER

„Bele sem merek gondolni, hogy már napok óta követhetett” – gimnazista lányt zaklattak Kamaraerdőn

INSIDER

Szijjártó Péter: az utolsó órában vagyunk, hogy kikerüljünk a háborús őrületből