Létrehozva: 2021.10.27.

Nem túlzott: 18 ezer oka volt a magyar nőnek, hogy feljelentse az exét

Elképesztő zaklatássorozatba kezdett a magyar férfi azért, mert volt barátnője nem volt hajlandó kibékülni vele.

Megdöbbentő: a 46 éves magyar férfi annyira kikészült attól, hogy barátnője szakított vele, hogy a végletekig elment azért, hogy visszaszerezze a nőt, többek közt 18 ezerszer hívta!

A pár négy évig volt együtt, a szakítást követően azonban a nő számára valósággal elszabadult a pokol. A középkorú férfi nap mint nap hivogatta, folyamatos üzenetekkel zaklatta volt párját és olyan is előfordult, hogy megjelent a lakásánál, hogy a nő végre kibéküljön vele. Ráadásul, ha a nő felvette neki a telefont, akkor a férfi rendszerint féltékenységi rohamot kapott, és leginkább az érdekelte, hogy exének van-e új párja, illetve ismerkedik-e valakivel.

Képünk illusztráció (Fotó: Pixabay)

A beteges zaklatásból elege lett a nőnek, ezért távoltartási kérvényt nyújtott be a férfi ellen. Exe azonban továbbra sem hagyta abba a zaklatást. A távoltartási végzés ellenére is több mint százszor próbált kapcsolatba lépni a nővel.

A bíróság a férfit a távoltartási végzés megszegése miatt először 150 000 forint pénzbüntetéssel sújtotta, majd miután kiderült, hogy a férfi egy év alatt majdnem 18 000 alkalommal hívta fel volt barátnőjét, a Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség a bűnismétlés kockázata miatt letartóztatta a férfit, aki így egy ideig biztosan nem tudja majd felhívni volt párját, aki végre megkönnyebbülhet ennyi idő után.

„A lefolytatott nyomozás eredményeként a kerületi ügyészség a férfival szemben zaklatás, valamint információs rendszer megsértése miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra, végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozva” – közölte a Fővárosi Főügyészség.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

hirtv.hu

Anyukájuk kezét fogva sétált ki vasárnap a pályára a Fradi–Debrecen meccs főszereplői + képek

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

INSIDER

Sem a drónnal, sem kutyákkal nem akadnak az eltűnt, demens Zoltán nyomára