Létrehozva: 2021.10.16.

Hihetetlen adrenalinbombákkal készülnek Eplényben, nemcsak a síelés szerelmeseinek

Kőszedés, tökfaragás, fantasztikus túrák a csodás hegyen, sőt hamarosan egy downhill pálya is készen áll majd az extrém sportok szerelmeseinek. A síelés mellett ezek és még ezer más várja a Bakony szívében a Síaréna Vibe Parkba látogatókat Eplényben. Az új vezetés célja, hogy mind a négy évszakban igazi csodákat kínáljanak kicsiknek és nagyoknak.

Budapesttől alig 1,5 órányi autózás után érkezünk meg a Síaréna Vibe Parkba.

Akik még nem járt ezen a csodás vidéken, mindenképpen szánjon rá legalább egy napot. A Bakony szívében fekvő eplényi sípálya hó nélkül is gyönyörű. Erről akkor győződhettünk meg, amikor a sajtó képviselőinek egy rendhagyó sajtótájékoztatót tartott a megújult tulajdonosi kör.

A ragyogó napsütésben pazar kilátást nyílt a libegőről, amely negyed óra alatt ért fel az 506 méter magas hegyre, ahonnan páratlan kilátás nyílik a lankás dombokra, a levegő pedig kristálytiszta.

Még Verrasztó Evelyn( balra) és testvére, Verrasztó Dávid úszók is ellátogattak a parkba

„Ez egy remek atmoszférával rendelkező ékszerdoboz, ami megannyi lehetőséget rejt magában az év minden időszakában. Sokféle rezgés rejlik ebben a hegyben, amit egyaránt át lehet élni családi környezetben, de akkor is ha valaki barátokkal, vagy akár egyedül látogat el hozzánk. Ide akkor is érdemes eljönni, ha éppen nyugalomra vágyunk, de akkor is, ha vad lüktetésre, adrenalinra„ – mondta Dr. Paksi Piroska. A Síaréna Vibe Park ügyvezetője szerint a hegy már bizonyította, hogy nem csak télen rejt magában megannyi varázslatot, hanem tavasszal, nyáron és ősszel is. Számos családi-és sportprogrammal, kertmozival, tematikus túrával várták eddig a látogatókat, most pedig még több vibe faktorral készülnek.

Októberben például családi kézműves foglalkozásokat tartanak, sőt lesz halloween-i tökfaragás is. Azok pedig akik tenni szeretnének a közösségért, kőszedésre is vállalkozhatnak.

„Természetesen télen olyan sípályát szeretnénk biztosítani mindenkinek ami biztonságos, ezért van szükség a kövek összegyűjtésére” – mondta a Ripost7-nek Paksi Piroska.

Télen a síelésen és snowboardozáson túl az ország legnagyobb Airbagje extra adrenalint garantál majd az igazán vállalkozószelleműeknek. Tavasztól a kerékpárosoké lesz a terep, akár sportként űzi valaki, akár hobbiként, a hegyen biztos, hogy megtalálhatja majd a számításait.

„Kialakítunk egy állandó downhill pályát az extrémsport kedvelőknek, és folyamatos kerékpártúrákat és erdei kirándulásokat szervezünk majd szakképzett túravezetők irányításával. A Sport43 ingyenes kezdeményezéssel összefogva az iskolás csoportokat idén sem hagyjuk ki a legjobb programokból„ – mondta Boós Imola. A Síaréna Vibe Park marketing vezetője azt is elárulta, hogy tavaly a téli sportok kedvelői közül 73 ezren hódoltak itt szenvedélyüknek, közel nyolc kilométeres pályarendszeren 116 napon keresztül.

A Síaréna Vibe Park megújulásával együtt az eplényi vendéglátás is újjászületik: új trendek, minőségi gasztronómiai kínálat minden évszakban, új séf várja az ínyencségek kedvelőit a hegyen.

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

origo.hu

Elképesztő titkot árult el magáról Vilmos herceg

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

ripost.hu

Beújított Köllő Babett: így még biztosan sosem láttad a színésznőt!

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

Durván kiosztották a TV2 sztárját, hatalmas csalódást okozott

astronet.hu

Erre lehetetlen felkészülni – együttállások a Bikában 2024.05.13-tól

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

A poloskaszezon is korábban kezdődik idén: hogyan védekezhetünk ellenük?

INSIDER

Orbán Viktor: Isten hozta Kína elnökét Budapesten!

INSIDER

"Mindenki őt nézte" - Németül ordibáló nő terrorizálja a szegedieket

INSIDER

Hidegfront után jön a felmelegedés: erre a hétvégi időjárásra senki sem számított