Létrehozva: 2021.10.02.

Fürjes Balázs nagy bejelentése: Újabb mérföldkőhöz érkeztünk a héten!

Az államtitkár Facebook-oldalán számolt be a fejleményekről.

Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára közösségi oldalán számolt be róla: egy lépéssel közelebb vagyunk a Duna alatti vasúti alagúthoz.

„Újabb mérföldkőhöz érkeztünk a héten! Környezeti hatásvizsgálattal és kapcsolódó műszaki vizsgálatokkal folytatódhat a Nyugati, a Déli és a Kelenföldi pályaudvart összekötő vasúti alagút előkészítése. A munkához 1 milliárd forint uniós forrást nyertünk el. A kormány a központi költségvetésből biztosítja a szükséges önrészt. Ez azért is nagy dolog, mert nem az egyébként is hazánknak járó uniós forrásokból jut ekkora összeg az alagútra, hanem közvetlen pályázaton, a magyar kvótán felül, más tagállamokkal versenyezve sikerült plusz forrást szereznünk Magyarországnak!„ – fogalmaz posztjában Fürjes, aki kitért arra is, hogy a Duna alatti vasúti alagút kulcsfontosságú abban, hogy Budapest több vonatot tudjon fogadni az agglomerációból is, ezáltal versenyképes alternatíva legyen a vasút az autós közlekedéssel szemben.

„Ha pedig csökken a városba beözönlő autók száma, akkor a dugó is kevesebb lesz. Ráadásul az alagútnak köszönhetően a vonatok nagy része Budapesten csak átközlekedik majd, és nem a zsákutcát jelentő fejpályaudvarokra érkezik be. Miért jó ez? Így a vasútnak nem kell akkora hely a városban, a vonatok kiszolgálásához szükséges hatalmas területek szabadulhatnak fel – Budapest izgalmas, központi részein.”

Külön jó a hegyvidékieknek

Négy potenciális nyomvonalat vizsgálnak, és Fürjes szerint kezd kirajzolódni az ideális. A tervezett, 4,5 km hosszú, kétvágányú alagút nyomvonala érinti majd a Széll Kálmán tér térségét, így a Déli pályaudvar a föld alá költözhet. Fel lehet szedni a felesleges síneket, a felszíni vasúti pálya helyén többek között nagy közpark, játszótér, közösségi terek épülhetnek.

„Az eredmény: megszűnik az elvágó hatás, amit ma Budán a Déli pályaudvar az I. és a XII. kerület között jelent, a két kerület között közvetlenebb kapcsolat jöhet létre. Megszűnhet a Márvány utca és a Hegyalja út közötti terjengős üzemi terület, annak minden bosszantó zajával, látványával.„

Átmenő vasúti rendszer

„A nagy, történelmi fejpályaudvaraink: a Nyugati, a Keleti és a Déli pályaudvar a csúcsidőben már nem tudnak több szerelvényt fogadni. A fejpályaudvarokon minden egyes vágányon óránként csak két vonat tud megfordulni, míg az átmenő rendszerben hatszor annyi. A vasúti alagút feltétele az átmenő vasúti rendszernek. És egyben az egyik legfontosabb tervezett eleme az elővárosi vasúti közlekedés jövőjéről szóló Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégiának. Ha megvalósítjuk, Budapesten és az agglomerációban megduplázódhat a vasúton utazók száma. Az eredmény: kevesebb autó és jóval több vonat érkezhet be Budapestre, és új, értékes területekkel bővülhet a város.”

 

origo.hu

Ezzel az új trükkel támadják a hekkerek az okostelefonokat

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

mandiner.hu

Hat országra nagyon megharagudtak az ukránok – Magyarország is köztük van

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

ripost.hu

Jön a hidegfront: megbolondul az időjárás, ugrálni fog a hőmérő higanyszála

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!

INSIDER

Így néz ki ma az érettségizés Magyarországon - galéria

INSIDER

Gulyás Gergely ezt soha nem tudta volna elképzelni Magyar Péterről

INSIDER

A Kúria is megerősítette: jogellenesen építkezett Tordai Bence