Létrehozva: 2021.10.06.

Dunakeszi családirtás: Hazaengedték a dédit a pszichiátriáról

Kiengedték a kórházból a Dunakeszin kiirtott család életben maradt tagját, a dédikét. Margitkára a szomszédai vigyáznak, de az édesanyjával és kisfiával együtt meggyilkolt lánya kedvesére, Tamásra is számíthat.

Egész Magyarországot megdöbbentette, amikor B. Zoltán Péter szeptember elején lelőtte volt anyósát, feleségét, a hétéves kisfiát, majd bement a házba és magával is végzett Dunakeszin. A mit sem sejtő Margitka, Maximilián dédanyja csak a helyszínen értesült a tragédiáról, amikor másnap látogatóba érkezett szeretteihez. Egy rendőr mondta el neki, mi történt, és ő támogatta a mentők kiérkezéséig. Az idős asszonyt kórházba szállították, és egy ideig a pszichiátrián kezelték, ahol az orvosok és az ápolók is vigyáztak rá.

Szabó Tamás, a meggyilkolt édesanya, Melinda barátja a Borsnak elmondta: a dédikét már hazaengedték.

„Jelenleg a szomszédokkal tartja a kapcsolatot, ők tartják szemmel. Természetesen én is igyekszem rá odafigyelni, és amiben szükséges, támogatom és segítem” – nyilatkozta a gyászoló férfi, aki már felfogta, hogy kedvese nincs többé.

Szabó Tamás, a meggyilkolt édesanya, Melinda barátja igyekszik levenni minden terhet levenni szereleme nagymamájáról (Fotó: Bors)

„Muszáj tovább élnem az életemet, hiszen van egy saját gyermekem, akiről gondoskodnom kell. El kell végeznem a munkámat, hiszen abból élünk” – mondta Tamás, aki egyelőre nem tudja, hogy mikor és hol helyezik a megölt családot végső nyugalomra, de az biztos, hogy Zoltánt nem velük temetik.

„Szegény Margitka feladata lenne az ügyintézés, ezt a terhet igyekszünk levenni a válláról” – fejezte be a férfi.

origo.hu

Borzasztóan felidegesítette a csapata, távozni akar az F1-es sztárpilóta

origo.hu

Fürdőruhában mutatta meg gigantikus melleit a magyar szépség

borsonline.hu

Kínai horoszkóp: összesúgtak az égiek, 5 jegy szerelmi élete lobban be hamarosan!

mandiner.hu

Kicsoda „Peng mama”, Kína first ladyje?

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

magyarnemzet.hu

Teljes útzár az egyik legforgalmasabb magyar autópályán, brutális tömegbaleset történt

origo.hu

Egy szál bugyiban, az ágyon, hatalmas terpeszben fotózták Cinthya Dictatort

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Tragédia Szalántán: szerelmespár halt szörnyet a balesetben

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

ripost.hu

Most érkezett: idegen életre utaló jeleket találtak a világűrben

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Tragédia Szalántán: szerelmespár halt szörnyet a balesetben

INSIDER

Mindenüket elvesztették a szegedi robbanásban: megható módon próbálnak segíteni a dajkán és kisfián

INSIDER

Menczer Tamás: Magyar Péter ennél baloldalibb már nem is lehetne - Videó

INSIDER

Szentkirályi Alexandra: Karácsonyék kitiltanák az autók kétharmadát Budapestről