Létrehozva: 2021.10.13.

Becsődölt Karácsony mintaháza

Csődöt mondott Karácsony mintaház építkezése, két éve még a közbeszerzést sem írják ki. A ház helyén továbbra is szeméthalmok állnak. Az önkormányzat nemrég újraterveztette a projektet: az ökoház hátsó kertjéből akarnak pénzt csinálni.

A zuglói Gizella utcában áll egy hányatott sorsú önkormányzati telek. Ide kellene felépíteni az Európai Bizottság Urban Innovative Actions (UIA) 1,5 milliárd forintos támogatásából egy öko lakóházat hátrányos helyzetűek számára, ez lett volna Karácsony mintaháza.

„Olyan házat szeretnénk, amelyben zuglói rászoruló fiatalok, idősebbek, sokféle társadalmi helyzetben élő ember találhat otthonra” – mondta Karácsony Gergely még Zugló polgármestereként 2019-ben. Erre kaptak 1,5 milliárd forintot egy uniós pályázaton. Mint arról a Ripost7 korábban beszámolt, lakók helyett egyelőre csak gaz és szemét van a telken, meg csövesek.

Látványtervnél több egyelőre nem készült

Az önkormányzat 2021 elején bejelentette, hogy az építőanyag árak emelkedése és a járvány miatt a projektet újratervezik. Ez azért érthetetlen, mert a támogatás már 2018-ban megérkezett Zuglóba, az önkormányzatnak pedig mindössze 20 százalék önerővel kellene megfinanszíroznia a 27 lakásos öko társasházat, amire állítólag megvolt a pénz.

Az új tervek már nem is haasonltanak egy ökoházra

„... A módosított tervet az UIA nemrég jóváhagyta. Ez azt jelenti, hogy a közbeszerzést hamarosan kiírhatjuk, az előkészületek már folynak. A Több mint lakóház projekt várhatóan 2022. októberre fejeződik be – ígérték az önkormányzat honlapján augusztus közepén.

Ehhez képest most előterjesztést nyújtott be az önkormányzat, ami nem az ökoház megépítéséről, hanem annak a kertjében felhúzandó társasházról szól. „A 2220 nm2 nagyságú telken az uniós támogatást is felhasználó E-Co Housing beruházás megvalósíthatósága érdekében, az időközben hatályba lépett ZÉSZ (Zuglói Építési Szabályzat) adta lehetőség kihasználásával a telek hátsó részén további többlakásos lakóépület megvalósítása szükséges – fogalmaz az előterjesztés, ami arról szól, hogy a mintaház hátsó kertjében egy 32 lakásos társasházat akarnak építeni, hogy ebből finanszírozzák az ökoházat.

A gazdasági bizottság nem támogatta a javaslatot, így a döntést a képviselő-testület egyelőre elnapolta, de ezzel aligha tettek le a tervről.

 

Önfenntartó kert helyett betontömb

Az önkormányzat most Karácsony becsődölt pályázati projektjét próbálja mindenáron menteni: újraterveztetéssel, a telek hátsó részének értékesítésével. Miközben az eredeti kiírás egy fenntartható, innovatív házról szól, ahol a lakók közösséget alkotva élnének egy ökoház minden előnyével. Most az önkormányzat egy betontömböt emelne a mintaházuk kertjébe. „Az esővíz és szürke víz hasznosításával, komposztálással, biohulladék újrahasznosításával a ház körül kialakítandó városi kertben a körkörös gazdaság kialakulását segítjük elő” – áll a projekt eredeti kiírásában. Ha ehelyett egy 32 lakásos társasházat építenek, akkor ezt a projektet bizony alaposan elk*rják!

 

Miért nincs pénze Zuglónak?

Több mint 1,5 milliárd forintos támogatás és 300 milliós önrészből, tehát több mint 1,8 milliárd forintból kellene felhúzni egy 27 lakásos bérházat, benne garzonokkal, másfél-kétszobás lakásokkal. Az EU-s támogatású projektnek nem célja az anyagi haszonszerzés, ráadásul önkormányzati, tehát már meglévő telekre épül, mi több, az önkormányzat – ellentétben a jelenleg épülő egyéb társasházakkal – azt is megengedte saját magának, hogy ez alá a bérház alá ne épüljön mélygarázs. A matek egyszerű: ha 1,8 milliárd forint jut 27 lakásra, akkor egy lakás ára átlag 67 millió forint, amiben nincs benne a telek ára. Az innen mindössze egy saroknyira lévő telken épült a Gizella 20, ott most egy 48 négyzetméteres, mennyezeti hűtés-fűtéses, összkomfortos luxuslakás kerül 49,6 millió forintba. Ebben benne van a telek ára meg a haszon is. De akkor hová lett az ökoházra elnyert és félretett pénz?

Ha további érdekes, megdöbbentő sztorikat olvasnál, keresd a Ripost7 legfrissebb, október 12-én, kedden megjelent számát az újságosoknál és egyéb árusítóhelyeken!

origo.hu

Közröhej tárgya lett a Bayern és Harry Kane - BL-mémek

origo.hu

Fordulat jön a háborúban nem akárki miatt

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

hirtv.hu

Magyar Péter tovább fokozza + videó

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

magyarnemzet.hu

Pressman nem hagyta szó nélkül Orbán és Zelenszkij egyeztetését

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Figyelmeztetést adott ki az állatorvos: ez a négy kerti növény halálos a kutyákra

INSIDER

Óráink vannak hátra, brutális napkitörés várható

INSIDER

Szentkirályi Alexandra: a mostani városvezetéssel az a baj, hogy a szív és a meló is hiányzik belőle

INSIDER

Nagy Márton: továbbra is alacsony szinten maradt az infláció