Létrehozva: 2021.09.04.

A soroksári futónő gyilkosa a tévé miatt őrjöngött, ez lett a vége

R. Szilveszter azért akadt ki, mert elromlott a távirányító. Durva, mit művelt a cellában.

R. Szilveszter azon dühödött be, hogy nem úgy működik a televízió, ahogy azt ő elképzelte. A készülék távirányítója elromlott, így nem tudott csatornát váltani és a hangerőt szabályozni.

Ezen annyira kiakadt, hogy dühöngeni kezdett és nekiesett a készüléket védő plexifalnak – tudta meg a Blikk.

Fotó: ripost

 

A kamerán az őrök észre vették a dühöngő rabot és rögtön oda siettek lecsillapítani.

„15 nap magánzárkával fizet védencem a rongálás miatt. Itt teljesen egyedül van, nem nézhet televíziót és a könyvek közül sem nagyon válogathat, egyedül a Bibliát forgathatja. Nagyon bánja már tettét, hiszen már éppen kezdett megnyugodni, miután elhelyezték mellőle volt cellatársát, Dér Csabát ”- mondta a Blikknek R. Szilveszter védője, Dr. Lichy József.

Mint ahogy a Ripost megírta, nemrég egy börtöncellába került R. Szilvesztert, a soroksári futónő gyilkosa és D. Csaba, a nemzetközi hírű bérgyilkos. A párosítás pedig úgy tűnik nem vált be, ugyanis a két nehézfiú képtelen volt kijönni egymással.

Gyurik Krisztinát 2013. szeptember 25-én találták holtan Soroksáron, egy bokros, fás részen. Gyilkosa megerőszakolta és egy kötéllel megfojtotta. A kezeit hátrakötözte, magához vette mobiltelefonját, a fülhallgatóját, és elmenekült. A hajléktalanként élő R. Szilvesztert a DNS-mintája alapján találták meg öt évvel később. Kiderült, a gyilkosság után egy hónappal betörések miatt börtönbe került. A korábban hajléktalanként élő férfi nem tett vallomást.

 

origo.hu

Elképesztő felvételek a hatalmas tömegről - videó

ripost.hu

Fájdalmas bejelentést tett Jennifer Lopez

borsonline.hu

9 hónapos fiával a karjában hajtotta örök álomra a fejét Daniella

hirtv.hu

Békemenet 2024 - élőben a HírTV műsorán + videó

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

magyarnemzet.hu

Focizik, nő, népszerűbb, mint Szoboszlai, és mattolta a magyar válogatottat

ripost.hu

Magasra tettük a lécet: ha ezt a kvízt meg tudod oldani hibátlanul, magasabb az IQ-d, mint 140

lakaskultura.hu

Látványos megújulás Törökvészen: így készült el a napfényes tetőtéri lakás

ripost.hu

Így vedd fel a harcot a meztelen csigák ellen

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

ripost.hu

Dió nagyságú jég verte el az országot: pusztított, amit ért a vihar

ripost.hu

Kiderült: szakított Dudás Miki és szerelme

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Több százezren érkeznek ma az ország minden pontjáról a fővárosba

INSIDER

Orbán Viktor is beszédet mond a Békemeneten - mutatjuk a részleteket

INSIDER

Beindult a légkör: brutális, ami célba vette Budapestet - fotó

INSIDER

"Két nő kezében van a jövő" - Orbán Viktor fontos interjút adott egy francia lapnak

INSIDER

Dió nagyságú jég verte el az országot: pusztított, amit ért a vihar

INSIDER

Rejtélyes boszorkánytotemet ásott ki egy Vas vármegyei férfi, ijesztő dolgok történtek vele utána - videó!

INSIDER

Elsöprő tömeg üzente Brüsszelnek: a magyarok a béke pártján állnak

INSIDER

A Partizán több százezresre becsüli a Békemeneten résztvevők számát - videó