Létrehozva: 2021.09.07.

Megszületett Kaiser Ede kisfia, ezeket a kemény döntéseket hozta az édesanya

A móri mészárlás miatt tévesen életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt férfi fia vasárnap született meg. Ede még nem látta a kicsit.

Nem volt ott a gyermeke világrajövetelénél Kaiser Ede, sőt, a férfi nem is tudott a pici születéséről. Egykori kedvese úgy döntött, hogy semmiféle információt nem oszt meg az apával. A kemény elhatározásnak komoly előzményei vannak – írja a Blikk.

Ede külföldre ment, miután hónapokkal ezelőtt szakítottak. A nő mára tudomásul vette, hogy egyedül fogja felnevelni fiát.

Képünk illusztráció.
Fotó: Pixabay

„Az az igazság, hogy nekem és a kisbabámnak is az a legjobb, ha Ede semmit nem tud rólunk. Arról meg szó sem lehetett, hogy ott legyen a szülésnél. Mondjuk nem is nagyon küzdött a személyes jelenlétért, még az apasági nyilatkozatot sem volt hajlandó megcsinálni. Ő meg is mondta nekem, hogy nem kíváncsi se rám, se a gyerekre. Persze ezt már csak akkor közölte, amikor a baba a hasamban volt. Addig ő volt a leglelkesebb. A pici az én vezetéknevemet kapja, így semmi köze nem lesz Kaiser Edéhez. Egyszer majd elmondom neki, hogy ki a biológiai apja, de az nem mostanában lesz” – árulta el a Blikknek az édesanya.

Kaiser Ede nevét a nyolc emberéletet követelő, móri mészárlás kapcsán ismerte meg az ország. A bíróság a bankrablás egyik elkövetőjeként bűnösnek találta és tényleges életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. Később kiderült, semmi köze nem volt a móri vérontáshoz, így az azért kiszabott börtönbüntetés alól felmentették, ugyanakkor más erőszakos bűncselekmények miatt 18 évnyi börtönbüntetést kapott. Tavaly júniusban szabadult.

Ede tavaly nyári szabadulását követően az interneten ismerkedett meg a teológusnővel, kapcsolatuk hamar elmélyült: eljegyezték egymást. Á a szerelem hamar kihunyt: nem sokkal később felbontották a jegyességet és Ede külföldre ment, hátrahagyva az akkor már várandós ex-menyasszonyát.

Kaiser Ede jelenleg Hollandiában dolgozik, ahol alakulóban van egy új kapcsolata egy magyar nővel.

origo.hu

Két 15 éves sportoló halt meg tragikus balesetben

ripost.hu

Ha ezt látod a lángosozónál, menekülj!

life.hu

Jennifer Aniston szívhez szóló vallomást tett Nicole Kidmannek

life.hu

Jennifer Lopez exei kitálaltak: ilyen az énekesnő, amikor nincs a nyilvánosság előtt

magyarnemzet.hu

Amit a tévé nem mutatott: a BL-döntő rendbontóját Sabitzer vitte a földre + videó

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: ha ezt helyesen megoldod, az emberek felső 2 százalékába tartozol

lakaskultura.hu

Látványos megújulás Törökvészen: így készült el a napfényes tetőtéri lakás

ripost.hu

Áll a bál Moszkvában: Sztankovicsnak máris hadat üzentek

ripost.hu

A Merkúr az Ikrekbe hazatér: 3 csillagjegy fantasztikus hírt kap

ripost.hu

Nem erre számítottunk: Kőgazdag Csabi végre válaszolt Jákob Zolinak

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péterről megdöbbentő videó készült, egyre súlyosabbak a pszichés tünetei

INSIDER

Több százezren érkeznek ma az ország minden pontjáról a fővárosba

INSIDER

Orbán Viktor is beszédet mond a Békemeneten - mutatjuk a részleteket

INSIDER

Beindult a légkör: brutális, ami célba vette Budapestet - fotó

INSIDER

Vigyázz! Már itthon is támad a kullancslégy

INSIDER

Leszakad az ég, miközben autóban ülsz? Ezekre figyelj, ha zivatarban vezetsz!

INSIDER

27 fok, napsütés: visszatér vasárnapra a nyár

INSIDER

Dió nagyságú jég verte el az országot: pusztított, amit ért a vihar