Létrehozva: 2021.09.17.

Kettészakad az ország: jégesővel érkezik meg a hidegfront

A napokban beköszönt az ősz, a hőmérséklet is csökkenni fog a hidegfront miatt. Búcsút kell intenünk a húsz foknak.

Ma napközben már főleg az Alföldön és a délnyugati megyékben fordulhat elő zivatar, amelyek még a szombatra virradó éjszaka is kitarthatnak, kiemelten az északkeleti harmadban.

Északkeleten néhol 20 mm feletti csapadék is lehullhat 24 óra alatt. A legtöbb megyében az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső is előfordulhat.

Fotó: Pixabay.com

Pénteken délutánig erősen felhős, vagy borult lesz az ég, és többfelé alakul ki eső, záporeső. Délutántól északnyugat felől – az erős, olykor viharos északnyugati szél hatására – csökken a felhőzet. Megérkezik a hidegfront, délután már csak 19-25 fok valószínű.

Szombaton az ország nagy részén napos, gomolyfelhős időre van kilátás, de délnyugaton tartósan felhős területek is lesznek. Zápor DNy-on és ÉK-en fordulhat elő. Élénk marad a nyugatias légmozgás. 21-26°C körüli értékeket mérhetünk – Írja a Köpönyeg.

Fotó: OMSZ

Vasárnap eleinte változóan felhős lesz az ég, majd délután borultságig növekszik a felhőzet, és többfelé valószínű eső, zápor. Már csak 20-22°C körül alakul a csúcsérték.

Hétfőn a hajnali eső után napközben csökken a felhőzet, délután már nagyrészt napos idő ígérkezik. Az északnyugati szél többfelé lesz erős. Mindössze 15-22°C várható délután.

origo.hu

Közröhej tárgya lett a Bayern és Harry Kane - BL-mémek

origo.hu

Fürdőruhában mutatta meg gigantikus melleit a magyar szépség

borsonline.hu

Idegenek fotózzák a magyarok otthonait, utcáit - ezt tedd, ha Te is érintett vagy

magyarnemzet.hu

Zidane sokatmondóan reagált a Real győzelmére a Bayern München ellen

metropol.hu

Döbbenetes fotót osztott meg magáról a Házasság első látásra Hildája

vg.hu

Nem értik, mi történik a Bónusz Magyar Állampapírral

origo.hu

Egy szál bugyiban, az ágyon, hatalmas terpeszben fotózták Cinthya Dictatort

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

ripost.hu

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Tragédia Szalántán: szerelmespár halt szörnyet a balesetben

INSIDER

Mindenüket elvesztették a szegedi robbanásban: megható módon próbálnak segíteni a dajkán és kisfián

INSIDER

Menczer Tamás: Magyar Péter ennél baloldalibb már nem is lehetne - Videó

INSIDER

Szentkirályi Alexandra: Karácsonyék kitiltanák az autók kétharmadát Budapestről