Létrehozva: 2021.09.10.

Hálapénzt fogadott el két budapesti főorvos, most a rendőrségnek kell felelniük

A hálapénz elfogadását tiltó táblát kifüggesztették, de a rendelkezést már nem tartották be.

Egy fővárosi kórház két főorvosát és egy asszisztenst hallgattak ki hálapénz elfogadása miatt a rendőrök – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt rendelt el nyomozást a BRFK.

Két főorvos és egyikük asszisztense fogadott el pénzt a betegektől
Fotó: Police

A megalapozott gyanú szerint egy fővárosi kórház két főorvosa 2021 júniusa és augusztusa között több alkalommal pénzt vett át a rendelésen megjelenő betegektől, a pénzből egyikük asszisztense is részesült – írták.

A nyomozók szeptember 8-án kutatást tartottak a két főorvos rendelőjében, ahol az íróasztalfiókokban közel kétszáz olyan üres borítékot találtak, amelyekben a gyanú szerint a páciensek a hálapénzt adták át.

A két orvosnőt és az asszisztenst a rendőrök 14 rendbeli vesztegetés elfogadásának megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A gyanúsítottak nem tettek vallomást, az eljárás során szabadlábon védekeznek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

Szalántai horrorbaleset: műtétek várnak a megsérült nagymamára

hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

origo.hu

Putyin kiadta a parancsot, az atomfegyverekről van szó

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Emberi csontokat találtak az ajkai csónakázótóban: hátborzongató, hogyan kerülhettek oda

INSIDER

Imaláncot indítottak a 8 éves Gergőért, kegyetlen kór támadta meg

INSIDER

Alvó betegeket fosztott ki egy budai kórházban - kamera vette fel az elkövetőt

INSIDER

Rengeteg dokumentum és hanganyag szivárgott ki Karácsony kampányáról