Létrehozva: 2021.09.08.

A halott gimnazista fiú tragédiája: megtörte a csendet a férfi, aki részt vett Gábor keresésében

A tragikus hírt a fiatal édesanyja közölte, most megszólalt az, aki a keresést segítette.

Hétfőn reggel tűnt el Vajáról a 16 éves Tisza Gábor, aki iskolájába indult, oda viszont már sosem érkezett meg. Édesanyja, Edina szerint a fiú eltűnésében közrejátszhatott, hogy iskolájában piszkálták az osztálytársai.

„Az iskolában problémái voltak az osztálytársaival, piszkálták, cikizték, volt olyan kijelentése is,hogy inkább a halál mint az iskola, valószínűleg ez állhat az eltűnése hátterében.„

Fotó: Piaxabay

Az anya Facebook-oldalán azóta megjelent a hír: fiát megtalálták, de már későn.

„Meglett a fiam, de sajnos már túl kèső!!! Meghalt” - olvasható a posztban.

Időközben megtörte a csendet egy, a keresésben résztvevő személy is:

„Igen, sajnos a Vaján eltűnt 16 éves Tisza Gábort megtalálták holtan. Elsőként siettem a család segítségére és hiába próbáltam megtenni mindent sajnos elkéstünk, 8 év után most először nincs erőm kitenni a fekete posztot, eltűntkereső vagyok de ember is egyben, a történtek engem is megviselnek, de Gábor halála nem lesz értelmetlen életeket fog megmenteni, mert ez a fiú megérdemli hogy hőssé váljon„ - olvasható a Facebook-posztban az Eltünt Személyek Keresése oldalon.

origo.hu

Gulácsi Péter mindent elveszített

origo.hu

Poloska Peti offon van - videó

borsonline.hu

„Ő az egyik legnagyobb tehetség a világon” – Máris itt az új Szoboszlai, a City szerződtette

hirtv.hu

Magyar Péter őrjöngve káromkodott + videó

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

hirtv.hu

Megszólalt Bayer Zsolt a következő Békemenetről + videó

origo.hu

Kiderült, valójában hogyan ismerkedett meg gazdag barátjával Berki Mazsi

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Saját árfigyelőt kap az otthonfelújítási program - olcsóbb lesz a lakásfelújítás!

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Megbolondul az időjárás: megint ugrálni fog a hőmérő higanyszála

INSIDER

Kihúzták az ötöslottót, ezek voltak a vagyont érő nyerőszámok

INSIDER

„Még mindig hallom a sikolyokat ”- Kóbor lelkekkel beszélgetett a magyar szellemvadász csapat - Videó!

INSIDER

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!