Létrehozva: 2021.08.08.

Schanda: már több mint egymillióan utaztak a Balatonra a MÁV járatain az idei főszezonban

Már több mint egymillióan utaztak a Balatonra a MÁV járatain az idei főszezonban – emelte ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára vasárnap közösségi oldalán.

Schanda Tamás a bejegyzésben hangsúlyozta: a kormány azon dolgozik, hogy Magyarország egyik legfontosabb idegenforgalmi célpontja egyre kényelmesebben és gyorsabban legyen elérhető.

Fotó: Bors

Tájékoztatása szerint az utasok kétharmada a déli partra, harmaduk az északira tart, a Balatonhoz vonatozók száma pedig több mint ötödével múlja felül a tavalyi adatot, és megegyezik a 2019-es forgalommal.

Rámutatott: napjaink környezetkímélő közlekedése elképzelhetetlen korszerű vasút nélkül. Felhívta a figyelmet arra, hogy a dél-balatoni vasútvonal teljes felújítása után idén nyárra az északi parton is elkészült az első szakasz villamosítása Balatonfüredig.

Schanda Tamás megjegyezte: a vasúttársaság már három emeletes motorvonatot közlekedtet a Balatonra, és bővítette IC-járatai számát, valamint kerékpáros utazási szolgáltatásait is.

A kormány célul tűzte ki, hogy a Balaton teljesen körbejárható legyen tájba illeszkedő, környezetkímélő vasúttal, a térség közlekedésének fejlesztésére összesen 300 milliárd forintot fordítanak – jelentette ki az államtitkár.

A belföldi turizmus stabilan helyreállt a koronavírus-járvány okozta leállásból, a külföldi vendégek pedig lassabban, de jönnek Magyarországra – mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában nyilatkozva.

A nyári turisztikai szezon teljes szabadságban kezdődött, a magyarországi turizmusnak így legalább egy, másfél hónap előnye volt Európával szemben, amelyet meg is tartott – mondta el a műsorban Guller Zoltán.

A vendéglátásnak júliusban 110 milliárd forintos forgalma volt a tavalyi 87 milliárd forint után. A vendégéjszakák száma júniusban 62 százalékkal nőtt az előző évihez képest, júliusban pedig 5,5 millió vendégéjszakát töltöttek el Magyarországon, ami 17 százalékkal magasabb az időszak korábbi rekordjánál.

A balatoni szálláshelyeken júniusban mintegy 10 milliárd forintot költöttek a vendégek, ami a tavalyi érték kétszerese. Júliusban ez a szám az előzetes becslés szerint 25,5 milliárd forint, ami 35 százalékos növekedés.

Az MTÜ vezetője megjegyezte: a foglalási hajlandóság drasztikusan megnő, ha a hőmérséklet meghaladja a 31 fokot, ilyenkor 5-6 százalékkal többen foglalnak.

A koronavírus-járvány miatt semmilyen fejlesztés nem állt le, több száz milliárd forint áramlott a turizmusba, „soha ennyi pénzt nem kapott még az ágazat”. A vidéki Magyarországon 35 új szálloda és panzió épül, míg 600 panzió felújítása befejeződött, eközben 14 ezer magánszálláshely vehetett fel támogatást és mintegy 60 ezer szoba újult meg. A strandfejlesztési programban eddig 114 strand kapott támogatást, emellett tucatnyi vár, kastély, attrakció felújítása is zajlik, hamarosan pedig elindul egy 150 milliárd forintos keretösszegű pályázat a magyarországi gyógyfürdők fejlesztésére – sorolta Guller Zoltán, aki szerint nincs súlyos, rendszerszintű munkaerőhiány az ágazatban a koronavírus-járvány után, ezért a helyzet várhatóan hamarosan rendeződni fog.

Hangsúlyozta: a Budapestre érkező turisták 93 százaléka volt külföldi 2019-ben, ami egy fenntarthatatlan modell. A kormány feladata, hogy a vidéki Magyarországnak üzeneteket küldjön, hogy érdemes Budapestre eljönni. A fővárosba látogatásra megfelelő alkalmat kínálhatnak az augusztus 20-i fővárosi rendezvények, továbbá a pápalátogatás, valamint a vadászati világkiállítás is.

Guller Zoltán szólt arról is, hogy a Formula 1-es budapesti nagydíjon megduplázódott a külföldi turisták száma és közel egymilliárd forintot költöttek.

origo.hu

Lángolt a lelátó Párizsban, de ez sem volt elég a PSG sikeréhez

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

mandiner.hu

Így fogadták Szentendrén Orbán Viktort (VIDEÓ)

ripost.hu

Bajnokok Ligája után teljes szétesés: óriási gondban a magyar válogatott kulcsembere

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. május 6-12.: a Bika újhold a konkrét lépéseknek kedvez

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.delmagyar.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!

INSIDER

Így néz ki ma az érettségizés Magyarországon - galéria

INSIDER

Gulyás Gergely ezt soha nem tudta volna elképzelni Magyar Péterről

INSIDER

A Kúria is megerősítette: jogellenesen építkezett Tordai Bence