Létrehozva: 2021.08.27.

Rémisztő videó: Ököllel esett neki az örjöngő férfi egy nő autójának Siófokon

A Siófoki Járási Ügyészség garázdaság és rongálás miatt gyorsított eljárásban emelt vádat egy férfivel szemben, aki egy vélt büntetőfékezés miatt akart bosszút állni.

A vád szerint a vádlott 2021 júniusában a 7-es számú főúton kikanyarodott a sértett elé, aki később a belső sávban megelőzte, majd visszasorolt elé, és elkanyarodott jobbra egy mellékutcába.

A vádlott az asszony manőverét büntetőfékezésnek értelmezte, ezért követni kezdte. Ezt a sértett is észlelte, ezért félreállt, és védekezésként magára zárta az ajtót.

A vádlott ekkor kiabálva a nő autójához sietett, amelynek megpróbálta kinyitni a vezetőoldali ajtaját, mivel azonban ez nem sikerült, több alkalommal az autóra ütött, valamint egy jól irányzott mozdulattal kitörte a visszapillantó tükör üvegét is, majd távozott a helyszínről.

A sértett a telefonjával videófelvételt készített a történtekről, ezért a siófoki rendőrök még aznap elfogták a férfit. A sértett autójában közel 200 ezer forintos kár keletkezett.

A Siófoki Járásbíróság a bíróság elé állítás keretében megtartott tárgyalás során az ügyészi váddal egyezően mondta ki bűnösnek a férfit, akivel szemben hat hónap fogházbüntetést szabott ki, amelynek végrehajtását egyévi próbaidőre felfüggesztette.

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet az újabb bukásán és elmebeteg magyarázkodásain - a legjobb mémek!

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Íme Nostradamus hátborzongató jóslata: ő ül idén Károly király trónjára

vg.hu

Ezt nem várta senki: újabb rendkívüli üzemanyagár-változást jelentettek be Magyarországon – véget ért az általános árcsökkentés

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. május 11-12.: Most kell lassítani

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Lövésre riadtak egy csendes budapesti utca lakói, Majka "barátja" rántott fegyvert az otthonában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

Békemenet lesz június 1-jén

INSIDER

Orbán Viktor: már 2009-ben megállapodtunk a magyar-kínai kapcsolatok erősítéséről

INSIDER

Lehallgat a Google, a szakértő elárulta, hogy védheted ki!

INSIDER

Együttműködési megállapodást kötött a Gondosóra Program és a gyógyszerészkamara