Létrehozva: 2021.08.18.

Éjjeli bagoly vagy reggeli pacsirta vagy? Egy új tanulmány szerint van még két típus!

Az embereket az alapján, hogy mikor kelnek és fekszenek, két jellegzetes csoportba lehet sorolni. Vannak a korán kelő pacsirták, és a későn fekvő baglyok, de egy új tanulmány szerint van még két típus.

Az alvás az egyik legfontosabb „tevékenységünk” a mentális és a fizikai egészségünk szempontjából. Van, aki már este 9-kor ásítozik, más éjszaka is fent van, dolgozik, tévézik és csak jóval éjfél után alszik el.

Nem elég csak akarni

A szakemberek bebizonyították, hogy noha életmódunk és szokásaink is befolyásolják, hogy korán kelők, vagy éjjeli baglyok vagyunk-e, ezt valójában nem feltétlenül mi irányítjuk. Biológiai óránk működéséért ugyanis genetikai tényezők is felelősek.

Fotó: Stock photo

A belső óra tikk-takkja

Az alvásunkat is befolyásoló „biológiai óránk„, a cirkadián ritmus 24 órás ciklusokban szabályozza testi működéseinket: az alváson kívül hormonszintünket, étkezési szokásaikat, még hangulatunkat is. Bioritmusunk idővel idomulhat életmódunkhoz, de még így sokszor csak nehézségek árán tudunk más időben feküdni és kelni, mint amit a testünk diktál.

Átállítható?

Mindössze három hét elég ahhoz, hogy az éjszakai baglyok tudatosan átállítsák belső órájukat és két órával előrébb hozott elalvással rászokjanak a korán kelésre.

A sziesztázók és a délutániak

Egy viszonylag új kutatás alapján a baglyok és pacsirták mellé két új kronotípus került:

  • az egyik az esti órákban kevésbé aktív,
  • a másik viszont kora délután dől ki teljesen.
  • Az új kronotípusok nevet is kaptak: sziesztázó és délutáni típusú. A kronotípus kifejezés arra utal, hogy attól függően, hogy ki, mikor a legaktívabb, illetve mikor a legálmosabb, mindenki besorolható valamelyik személyiségtípusba – írja a Metropol.

    Ilyenek a későn kelők

  • Egy tanulmány szerint, azok a gyerekek, akik későn feküdtek le és későn is keltek, intelligensebbek voltak társaiknál.
  • Fotó: Shutterstock

  • Ugyancsak egy tanulmány bizonyítja: energikusabbak azok, akik későn fekszenek és későn kelnek.
  • Az ok, amiért a későn fekvő emberek olyankor dolgoznak, amikor ások már alszanak: a kreativitás. Azt mondják, olyankor gyorsabban jön az ihlet.
  • A figyelmüket is jobban tudják összpontosítani, jobban tudnak a különböző problémákra koncentrálni, mint korán fekvő-korán kelő társaik.
  • Nagyobb eséllyel nyúlnak különböző édességek, gyorsételek és egyéb egészségtelen élelmiszerek után.
  • Ilyenek a korán kelők

  • Kisebb eséllyel alakulhat ki náluk valamilyen mentális betegség – depresszió vagy egyéb kedélybetegségek.
  • Kiegyensúlyozattabbak, és kevésbé kialvatlanok.
  • Egy kutatás szerint kisebb az esélyük a munkanélküliségre és a párkapcsolati problémákra.
  • Többet mozognak, szívesebben sportolnak.
  • Fotó: Shutterstock

  • Szebb a bőrük, nem annyira karikás a szemük és kevesebb bőrhibájuk van.
  • origo.hu

    60 éves lett A farm, ahol élünk tinisztárja, így néz ki most – képek

    origo.hu

    Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

    borsonline.hu

    Megfagyott a levegő a TV2 stúdiójában: mindenki sírt, a műsorvezetők köpni-nyelni nem tudtak

    vg.hu

    Nem értik, mi történik a Bónusz Magyar Állampapírral

    mindmegette.hu

    7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon

    magyarnemzet.hu

    Ez az év poénja: így csinált bohócot Szentkirályi Alexandra Karácsony Gergelyből

    mandiner.hu

    Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

    mindmegette.hu

    Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

    she.life.hu

    Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

    videa.hu

    Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

    life.hu

    Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

    ripost.hu

    A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    INSIDER

    Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

    INSIDER

    Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

    INSIDER

    Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

    INSIDER

    „Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

    INSIDER

    Lehallgat a Google, a szakértő elárulta, hogy védheted ki!

    INSIDER

    Együttműködési megállapodást kötött a Gondosóra Program és a gyógyszerészkamara

    INSIDER

    Figyelmeztetést adott ki az állatorvos: ez a négy kerti növény halálos a kutyákra

    INSIDER

    Óráink vannak hátra, brutális napkitörés várható